A Szakmák Éjszakája rendezvény , április 13-án, rendhagyó módon este 18-22 óra között került megrendezésre az ország szinte valamennyi, szakmát oktató középiskolájában, ezzel is segítve a pályaválasztást az általános iskolások számára. Ebbe a programba, természetesen a helyi Damjanich János Szakképzőiskola…
Báli forgatag a „retró” jegyében
Nosztalgikus hangulat fogadta a kikapcsolódni vágyókat az április 14-én megrendezésre került XXIV. Sámli Bálon. A Szülői Munkaközösség a pedagógusokkal karöltve próbálta elkalauzolnia résztvevőket Martfű „retró” világába, akik így jóízűeket falatozhattak a János Vitéz vendéglőben és táncolhattak az Ámor Discoban. A…
Vidám Farsangi sportvetélkedő
Február 27-én, az elmúlt évek hagyományát követve sor- és váltóversenyen mérték össze ügyességüket az alsó tagozatos diákok. Kicsit változtatva a korábban megszokott versengésen, most zenére, farsangi jelmezbe öltözve sportoltak a gyerekek. Minden versenyszám egy adott jelmezhez kötődött, amelyhez fülbemászó zene…
A Világ Legnagyobb Tanórája
A Világ Legnagyobb Tanórájának célja, hogy a pedagógusok világszerte megtartsanak egy tanórát tanítványaiknak a Globális Célokról. Feladatunk volt a 17 újonnan megfogalmazott fenntarthatósági Globális Cél megismertetése a gyerekekkel. Magyarország a szervezők felkérésére idén harmadszor csatlakozott a kezdeményezéshez. Az idei tanévben…
Bolyai Matematika Csapatverseny
„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.” Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is októberben került sor a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulójára. A 2017/2018-as tanév első matematikaversenye október 13-án volt Törökszentmiklóson. A verseny évről évre egyre népszerűbb, és…
Jászberényi korcsolyázás
2018. február 8-án a Martfűi József Attila Általános Iskola testnevelői , a téli sportokat kedvelő diákoknak egész napos, korcsolyázós kirándulást szerveztek a Jászberényi fedett Műjégpályára. Kora reggel busszal indult a lelkes csapat , 46 gyerek és 4 felnőtt ( Kati…
Nyári tábor 2018.
KEDVES FELSŐ TAGOZATOS DIÁKOK! A nyári táborunkban Nyugat- Magyarország legnevezetesebb helyeit ismerhetitek meg. Szállásunk Magyarország legszebb történelmi városában, Sopron belvárosában található. Elhelyezés: a Roth Gyula Kollégium kényelmes szobáiban. Időpont: 2018. július 23-29. (6 éjszaka/ 7 nap) Ízelítő a programokból: Városnézés Budapesten, Győrben, Székesfehérváron Sopron…
Intézményünkben EFOP-3.2.5-17-2017-00038 „Mi a pálya?” című pályázat megvalósításaként két új szakkör bevezetésével próbálunk segítséget nyújtania pályaválasztáshoz. INFORMATIKA SZAKKÖR február 12-én megkezdtük a szakköri foglalkozásokat. A terv szerint minden hétfőn 15 órától 2 x 45 perces időtartamban lesz informatika szakkör, kivéve az oktatási…
Dínomdánom, vígalom…
„Dínomdánom, vigalom- Nincs a táncra tilalom!… …Takarodjon el a tél- Örvendezzen, aki él!” A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. A farsangot a mulatozás, lakomák, vidámság, életöröm, szórakozás, bolondozás, tánc, bálok jellemzik, azaz az…
Rajzpályázat eredményei
Immár hagyományosnak mondható, hogy a Városszépítő Egyesület az idén meghirdette iskolánkban az „Ifjúság az épített és természeti örökségek védelméért” című rajzpályázatot. A zsűrinek most is nagyon nehéz dolga volt a szebbnél szebb csodák közül kiválogatni a legszebb műveket. A Városi…
Rendhagyó technika óra a könyvtárban
Február 7-én szerdán délelőtt a 3.b osztályos tanulók a könyvtárba látogattak. Tálas Gabika néni és Papp Gergő vidám farsangi dalokat tanítottak a gyerekeknek, majd Eiler Zita néni segítségével farsangi maszkokat készítettek. A gyerekek nagyon élvezték ezt a különleges foglalkozást.
A Hókirálynő birodalmában jártunk…
Hallgassátok csak! Már kezdjük is a mesét. Mire a végére érünk, többet tudunk majd, mint most, az elején….. (Hans Christian Andersen: Hókirányő) Ebben az évben intézményünk a „Boldog Gyermekekért” Alapítvánnyal karöltve „Műv-ész” komplex személyiségfejlesztő, művészeti program keretein belül Andersen…