A pályaorientációs nap keretében az osztállyal két munkahelyre látogattunk el. Az egyik a Lorenz Shoe Group Kft, a másik a Főkefe Kft volt. Már az előző napokban beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mit fognak látni, hol milyen termékeket gyártanak. A Lorenz…
Pályaorientációs nap
„A hivatás az élet hátgerince.” Friedrich Nietzsche Amikor gyermekeink óvodások, kisiskolások még könnyen adnak választ arra a kérdésre, hogy „Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?”. Legtöbben tűzoltók, mentősök, rendőrök, katonák, szakácsok… Amikor aztán eljön a pályaválasztás, akkor ez a felelősségteljes…
Iskolagyűlés
Első iskolagyűlésünkről itt olvashatnak.
Bolyai Matematika Csapatverseny
„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.” Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is októberben került sor a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulójára. A 2017/2018-as tanév első matematikaversenye október 13-án volt Törökszentmiklóson. A verseny évről évre egyre népszerűbb, és…
A szellemek köztünk járnak….
Töklámpások, boszorkák, szellemek, zombik…….??♀️?? Ezekről a dolgokról mindenkinek az angolszász hagyományokból átvett Hallowe’en ünnepe jut eszébe. Ma reggel iskolánkat is „megszállták” ezek a lények az ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe öltözött gyerekek tolmácsolásában. Már jóllaktunk a szülői munkaközösség áldozatos munkáját igénylő Incsi-Fincsi…
Határtalanul 2017/2018
A Martfűi József Attila Általános Iskola immár ötödik alkalommal vehet részt a „Határtalanul” program keretében szervezett kiránduláson, a Kárpát-medencében lévő magyarlakta vidékekre. Iskolánkból 2018 áprilisában 59 tanuló látogathat el a Felvidék történelmi emlékekben gazdag városaiba; mivel a program célja az,…
Új közoktatási -köznevelési portál
Kedves Gyerekek, Kollégák, Szülők és Érdeklődők! Örömmel tájékoztatjuk Önöket/titeket, hogy 2017. október 3-án elindult az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet új, oktatási hírportálja, a tantrend.hu. A TanTrend célja, hogy hiteles, pontos tájékoztatást nyújtson a köznevelést és a felsőoktatást…
Európai Diáksportnap
Jó volt, mozgalmas volt, egészséges volt, együtt voltunk…. Az Európai Diáksportnap eseményeiről K Nagy Katika néni beszámolóját olvashatjátok a következő sorokban. Iskolánk már évek óta bekapcsolódik Magyar Diáksport Napi sportrendezvénybe, ami mára már európai méretűvé vált, hiszen sok országban ezen…
A Világ Legnagyobb Tanórája
A Világ Legnagyobb Tanórájának célja, hogy a pedagógusok világszerte megtartsanak egy tanórát tanítványaiknak a Globális Célokról.A Világ Legnagyobb Tanórájának célja, hogy a pedagógusok világszerte megtartsanak egy tanórát tanítványaiknak a Globális Célokról. Feladatunk volt a 17 újonnan megfogalmazott fenntarthatósági Globális Cél …
Kutatók éjszakája 2017.09.29. Szolnok
Ezen a délutánon és estén megismerkedhettek a kutatói munka szépségeivel és izgalmával. Megtudhatjátok, hol és hogyan dolgozik egy kutató, milyen kihívások érik, és hogyan küzdi le a nehézségeket? Miről is szól ez a nap? Arról, hogy a kutatók sokfélék, lehetnek…
Hulladékgyűjtés 2017. szeptember
Szép napsütéses időben kezdődött el 2017. szeptember 8-án a hulladékgyűjtés a Martfűi József Attila Általános Iskola tanulóinak. A 3.b osztályosok is nagy izgalommal készültek életük első közös gyűjtésükre. Az 5-6 fős csoportok könnyen kialakultak és felnőtt kísérőkből sem volt hiány.…
Boldogságórák szeptembertől
Iskolánk sikeresen pályázott a Boldog Iskola címre, melyet a 2017/2018-as tanéven keresztül használhatunk. A cím minden évben megújítható lesz. Szeptembertől az 1. a, 4. b, 5. a és 6. a osztályokban indul útjára a Boldogságóra Program. Ma már több mint…