Március 19-én Iskolanyitogató programmal vártuk a leendő első évfolyamos gyermekeket. 61 kis óvodás érkezett szüleivel, hogy belepillantsanak az iskolai életbe. Nagyon izgatottak voltak, a szemük ragyogott a lelkesedéstől. Szívből reméljük, hogy a csillogás és a lelkesedés örökké tart! Itt az…
Március 22. A víz világnapja
Ezen napon a 7.a osztályos tanulókkal a martfűi Vízműtelepen tettünk látogatást. A Vízműtelepet, és a közelben levő víznyerő kutakat a gyerekek részére Patkó Dániel műszaki mérnök mutatta be. A gyerekek érdeklődéssel hallgatták az információkat a víznyerés módjáról, a…
Diákolimpia mezei futóverseny 2024
20 tanuló képviselte iskolánkat idén a mezei futó diákolimpia megyei döntőjében. Időpontja, március 19-e, helyszín: Szolnok Sportrepülőtér. Három korcsoport versenyzői küzdöttek a jobb helyezésekért. Ismét nagyszerű eredményeket értek el tanulóink. II. korcsoport fiú: Jeneses Martin 23. Kontér Koppány 57. Hreskó…
2024. április 13-án várjuk szeretettel kedves vendégeinket a XXVII. Sámli bálunkra
1848. Március 15-i Emlékműsor
„Mint csillagok ragyognak boldogan S fényt szórnak minden születő tavasznak” Március 14-én került megrendezésre az 1848-as Forradalom és Szabadságharc városi emlékműsora a Martfűi Művelődési Központban, melyet idén iskolánk 8.a osztályos tanulói adtak elő osztályfőnökük, Melis Pálné felkészítésével. A megható előadást…
Damjanich-napok szavalóverseny
Március 12-én került megrendezésre Cibakházán a Damjanich-napok szavalóverseny. A színvonalas rendezvényen két tanulónk vett részt két korcsoportban és nagyon szép eredményeket értek el. Gál Dorka 6.a osztályos tanulónk II. helyezett, Sinka Barbara 7.a osztályos tanulónk pedig I. helyezett lett. Szívből…
Iskolanyitogató
Kedves Nagycsoportos Óvodás! Szeretettel várunk 2024. március 19-én 15:00 – 15:45 egy játékos bemutató órára Téged és a Szüleidet! Egy olyan izgalmas kalandnak lehetsz a részese, amelynek rajtad kívül nyuszik, katicák, kiscsibék, bárányok lesznek a szereplői. A mesevilágot iskolánk tanító…
Népdaléneklő verseny
Iskolánkban 2024. március 6-án került megrendezésre az alsó tagozatos diákok körében meghirdetett népdaléneklő verseny. Nagy lelkesedéssel, szorgalommal készültek a gyerekek. Az idei verseny különlegessége, hogy két óvodás kislány is megtisztelte jelenlétével az eseményt: Pásztor Bella és Ulacs Adél. Az…
Meghívó szülői értekezletre
Martfűi József Attila Általános Iskola a 2024/2025. tanévre vonatkozóan a 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet alapján megszervezi a választható hit-és erkölcstan oktatást. Teljes körű tájékoztatási kötelezettségünknek eleget téve szeretettel meghívjuk 2024.03.12-én 16:30 órai kezdettel tartandó tájékoztató napunkra, ahol a településen hitéleti tevékenységet…
Játék határokkal
Március 6-án az Ökumenikus Segélyszervezet és a Szerencsejáték Zrt. közös projektjének lehettünk részesei egy pályázatnak köszönhetően. Iskolánkban 4 helyszínen rendeztek be szabadulószobát, amit már nagyon vártak tanulóink. Ezalkalommal az 5-6. évfolyamosok vettek részt ebben. Reggel 9 órakor interaktív megnyitóval kezdtek,…
Filharmónia
Zene füleinknek…és nem utólsósorban a lelkünknek! Ma délelőtti gyönyörű tavaszi időben Filharmónia előadásra sétáltunk el a Városi Művelődési Házba. A Debrecen Dixiland Jazz Band-Dixi-varázs előadása lenyűgözte a gyerekeket. Az együttes összeállítása interaktív, szórakoztató és nagyon színvonalas volt. Köszönjük a szervezést!…
Mátyás Tudósai a Kőrösiben
Február 23-án rendezték a Mátyás Tudósai a Kőrösiben tehetséggondozó megyei versenyt. Iskolánkból 5 diák vett részt két kategóriában. Rajzversenyen Horváth Tamara II. helyezést, angol versenyen Fodor Panna VIII. helyezést ért el. Szívből gratulálunk nekik! Nagy Rebeka 4.b-s, Wu Maggie 4.a-s…