Nyárindító színes forgatag

Június 13-án és 14-én tantestületünk a diákönkormányzattal összefogva nyárindító színes programsorozatot szervezett iskolánk diákjainak, közösségeinek.

Hétfőn sok diákunk nagyon korán kelt, ugyanis Földi Edina néni és Fülöp Zoli bácsi már várta őket Martfűi Termál SPA horgasztójánál, ahol a horgászegyesület tagjainak és az anyukák, apukák segítségével horgászversenyen vehettek részt.

Az 1. és 2. osztályok számára Vadasné Farkas Brigi néni szervezett Madarak és Fák napja vetélkedőt kis csapatával, a felsősöknek pedig Döbreiné Biró Erika néni készített akadályversenyt a tanárnénikkel és tanár bácsikkal. Kiss Rita néni pedig vízi vetélkedővel lepte meg a 3. és 4. osztályos gyerekeket az uszodában. Délután az alsós tanító nénik és bácsik Csatóné Döbrei Kati néni vezetésével iskolánk udvarára varázsolták a tűzoltóságot, a rendőrséget, a katonaságot, akik játékos feladatokkal készültek a gyerekek számára.

A focirajongó tanulók sem maradtak program nélkül, hiszen Kovács Misi bácsi és Kabai Zsolt bácsi házi focibajnokságot szervezett részükre.

Ezen a napon került megrendezésre a „Kisállat szépségverseny is, ahol sok kisdiák megmutathatta otthoni kedvencét.

Az idegennyelvi munkaközösség Botka Tibi bácsi vezetésével megnyitotta az angol-német teaházát is, ahol nagyon jó hangulatban telt a közös éneklés.

Június 14-én megtartottuk az idei tanév utolsó iskolagyűlését, majd kezdetét vette a bolondballagás, amelyen a 8.a és 8.b műsorral búcsúzott diáktársaiktól. Az 5.a, 6.a 7.a és 7.b osztály pedig vicces és vidám tánccal, jelenetekkel köszönt el a végzősöktől. A délelőtt a testnevelés munkaközösség által szervezett Non-Stop vetélkedővel folytatódott a felsős osztályoknak, ahol többek között megtudhattuk, hogy hány darab ablak található a Városi Sportcsarnokon, vagy ki tud leggyorsabban befalni késsel és villával egy csokoládét, de megcsodálhattuk az osztályok saját magukról szóló plakátjait is.

Az 1. és 2. osztály számára Fülöp Zoli bácsi szervezett ügyességi, sportos Mozdulj sorversenyt, a 3. és 4. osztályosok pedig Madarak és fák napjához köthető játékos feladatokat oldhattak meg.

Az Szülői Munkaközösség is nagy erőket mozgósított 9 osztály falatozhatott a z anyukák és apukák által elkészített finom ételekből.

Az alsó tagozatos gyerekek pedig rengeteg információt szerezhettek a madarakról a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Szolnok megyei csoportjának jóvoltából.

Este Csillagfény diszkó várta a gyerekeket, ahol DJ Johnnie Taylor szolgáltatta a talpalávalót.

Hálásan köszönjük a sok önzetlen segítséget, amely nélkül nem láthattunk volna ennyi boldog és mosolygós gyermekarcot!

Támogatóink:

Martfű Termál Spa-Tomasovszki László

Csiker Péter

Driszku Dominik István

Mester István

Nagy Ferenc

Takács Sándor

Tóth Tivadar

DJ Johnnie Taylor-Szabó János

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Szolnok megyei csoportja-Pálinkás Csaba, Hajdú Tamás

Tiszaföldvári Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság-Fábián Attila

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési csoportja

MH 86. Szolnok Helikopter Bázis

Szolnoki Tankerületi Központ

A Boldog Gyermekekért Alapítvány

Szülői Munkaközösség