Martfűi József Attila Általános Iskola

Környezetismeret–környezetvédelem verseny

Május 8-án Miskolcon rendezték meg a Környezetismeret–környezetvédelem verseny országos fordulóját. A negyedik évfolyamos „Környezetvédők” csapat számára ez egy egész éves felkészülési folyamat lezárása volt. A tanév során három, levelezős fordulót kellett visszaküldeni a csapatnak, és ezek eredményes megoldásával kerültek be a legjobb 8 csapat közé. Ez önmagában is kiemelkedő teljesítmény volt, hiszen az évfolyamon 60-nál is több csapat indult.
Az országos döntőre a gyerekek rendkívül lelkiismeretesen készültek. Sokat tanultak, gyakoroltak, és minden tudásukat beleadva, nagy lelkesedéssel versenyeztek. Ennek meg is lett az eredménye, mert 4. helyezettek lettek.
Az idei tanév 4. helyezése emlékezetes lezárása egy hároméves munkának. Burján Tamara, Bali Dominik és Sóvári Róbert ugyanis már harmadik éve vett részt ezen a megmérettetésen. S mindig bekerültek a legjobb 5 csapat közé. Sok szép élményt, eredményt és izgalmat éltünk meg együtt.
Tanítványaim jövő tanévtől felsőbb évfolyamba lépnek, és számomra is búcsút jelent ez a közös munka velük. Köszönöm nekik az elmúlt három évet, a kitartásukat, lelkesedésüket és az együtt megélt sok szép pillanatot.
Csatóné Döbrei Katalin – felkészítő pedagógus.