Étkezők nyilvántartása

TISZTELT SZÜLŐK! 2016. JANUÁR 01.-TŐL AZ ÉTKEZŐK NYILVÁNTARTÁSÁT AZ ISKOLA KONYHA DOLGOZÓI VÉGZIK. A MEGNÖVEKEDETT FELADATOK PONTOS ELLÁTÁSA ÉRDEKÉBEN KÉRJÜK ÖNÖKET AZ ALÁBBIAK FELTÉTLEN BETARTÁSÁRA: – AZ ÉTKEZÉS VÁLTOZÁSAIRÓL (LEMONDÁSA, BETEGSÉGBŐL VISSZATÉRÉS STB.) ELŐZŐ NAP DÉLELŐTT 9:00.-IG A KÖVETKEZŐ TELEFONSZÁMON…

Ószőlői matematikaverseny

Ebben a félévben már két matematikaversenyen is részt vettek tanulóink. Októberben csapat munkában bizonyították matematikai problémamegoldó képességüket, a tiszaföldvári megmérettetésen pedig egyénileg kellett kompetencia alapú, logikus gondolkodást igénylő feladatokat megoldaniuk.  8 alsós és 11 felső tagozatos diákunk adott számot eddig…

Környezetünk védelmében

Ezt a témát járták körbe környezetismeret órán a 4. b osztályosok 2015. november 25-én tanítójuk Szikszainé Angyal Mária segítségével. A környezetvédelem napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap, egyre többet kell róla beszélni. Ez volt az egyik fő feladata a bemutatott órának…

Mosolygó fogacskák

A dm idén harmadik alkalommal rendezte meg „Mosolygó fogacskák” elnevezésű edukációs programját, melynek célja volt, hogy felhívja a kisgyermekes szülők figyelmét arra, hogy a helyes fogápolás már az első tejfogak előbújásától kezdve kiemelten fontos. A program szakmai partnere a fog-,…

Mozdulj, sportvetélkedő Iskolánk felső tagozatos tanulói  november  17-én izgalmas, mindent megmozgató, hangulatos sportvetélkedőn vettek részt.  Elsőként az ötödik- hatodik osztályosok mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat, majd a hetedik-nyolcadik évfolyam küzdött a pontokért.   Akik hangos szurkolókat is hoztak magukkal azok jutalom…

Mozdulj! sportvetélkedő

Idén 9. alkalommal mozgósította a gyerekeket és az osztályban tanító pedagógusokat a „Mozdulj! sportvetélkedő”. November 10-én az 1-2. évfolyamosok, 11-én a 3-4. évfolyamosok mérhették össze erejüket.  A testnevelés tananyagára épülő ügyességi feladatokat kellett minél gyorsabban, ügyesebben végrehajtani a gyerekeknek. A…