Játék a programozás

A negyedik évfolyamos tanulók a „Százszorszép bokréta” projektben a „Digitális világ, tudatos médiahasználat, digitális alkotás” modulban „Játék a programozás – Scratch programozás (alapok)” tematikus hét eseményein vehettek részt. Tíz pedagógus és három diák segítő várta a gyerekeket.
Célunk az volt, hogy a gyerekek által oly sokat forgatott „okos eszközök” újabb, sokoldalúbb felhasználásával ismerkedjenek meg: kereső programok, képalkotó, képfeldolgozó, tájékozódást segítő, tervező és további alkalmazások. Játszva tanulják a programozás alapjait az egyszerűen irányítható robotokkal és lássák, hogy a programozás nagyon érdekes. A hét során 40 tanuló tette próbára az iskolai és saját, okos eszközei tudását, próbálta ki az új lehetőségeket.
Hétfőn az iskoláról, az udvarról készítettek térképet és fejlesztő, tábla- és társasjátékokkal játszottak. Kedden az iskolai és saját mobil eszközöket használva ismerkedtek Martfűvel, a város térképével, az utcák elhelyezkedésével. Utazásokat terveztek busszal, vonattal, gyalogosan. Fotókat készítettek magukról, egymásról és az elkészült alkotásokat egy közös tárba gyűjtötték.
Szerdán a Művelődési Központban megtekintették a martfűi hely- és ipartörténeti gyűjteményt, majd „szoborvadászaton” a város szobrait megkeresték, azokról fotókat készítettek. Délután a szobrokról készült, kinyomtatott képeket Martfű előző napon használt térképein elhelyezték. A számítógépekre mentett képekből fotó-montázsok készültek.
Csütörtökön megismerkedtek a padlórobotokkal –Bee-bot, Blue-Bot-, azok irányításával. Könnyebb és nehezebb pályákon mozgatták a robotokat, játszva készítették el első programjaikat. A napi programhoz alakult csapatok hat különböző pálya feladványának megoldásával mérték össze ügyességüket a problémamegoldásban. Pénteken, az Interneten folytatták a programozást online játékok egyre nehezebb feladatait megoldva. Délután megismerkedtek az iskola humanoid robotjával EdBottal is. A program zárásaként a megismert Kahoot alkalmazás segítségével adtak választ a hét eseményeire vonatkozó kérdésekre. Búcsúzóul elkészültek a hét élményeiről szóló szófelhők.

Képek:

Digitális nyár
hétfő
Digitális nyár
kedd
Digitális nyár
szerda
Digitális nyár
csütörtök
Digitális nyár
péntek

Videók: