Mesejáték

“A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elébed vetődő sugara. Az óra a tied. Csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle.”

Gárdonyi Géza

December 9-én és 10-én 3 telt házas előadás során igazi „Időcsavarba” kerülhettek a nézők iskolánk tanulóinak előadásai során. A 176 szöveges és táncos szereplőnek köszönhetően a közönség elutazhatott az indiánok és vikingek földjére, tanúi lehettek Al Capone kézre kerítésének, megtapasztalhatták a jövőt is a robotok segítségével, és együtt bulizhatott 1986-ban a diákokkal egy házibulin.

A szövevényes időalagútból végül sikerült az elveszett gyerekeknek hazaérkezniük a karácsonyi vacsorára, amelynek megható pillanatait kisénekkarunk meghittebbé varázsolta.

Az előadások felvonásai között a Szülői Munkaközösség látta vendégül finomságokkal a nézősereget.

Köszönjük a szülőknek, támogatóknak, magánszemélyeknek, vállalkozóknak, hogy a mesejáték idei sikeréhez ismét hozzájárultak!

Támogatóink voltak:

„A Boldog Gyermekekért” Alapítvány

Művelődési Központ és Könyvtár

Martfű Média

Martfű Város Önkormányzata, dr. Papp Antal

Martfűi József Attila Általános Iskola Szülői Munkaközössége

Martfűi József Attila Általános Iskola osztályközösségei (1.a, 1.b, 2.a, 2.b, 3.a, 3.b, 4.a, 4.b, 5.a, 5.b, 6.a, 6.b, 7.a, 7.b, 8.a, 8.b)

Szilver Alapfokú Művészeti Iskola, Prozlik Anna és Szántó Regina

Játékvár Óvoda és Bölcsőde

Szabó Ferenc és Túróczi Katalin

Szilágyiné Árvai Éva

Ivankovic Dalma

Szlávikné Csortos Mónika

Makai Anikó

Tarjányiné Bernáth Zsuzsanna

Rágyanszky István

Turnyánszkiné Enyedi Andrea

Gálné Balasi Zsuzsanna

Pádár Éva

Elekné Boros Mónika

Dr. Parti Csilla

Gonda Istvánné

Vinczéné Balogh Magdolna

Fazekas Jánosné

Asztalos Árpádné

Czinege József