Rendhagyó technika óra

Iskolánkban március 29-én a szolnoki Szakképzési Centrum segítségével rendhagyó technika órára került sor. A hetedik évfolyamon tanuló diákjaink négy különböző témában tevékenykedhettek:

  1. tervezés a számítógép segítségével
  2. kereskedelmi ismeretek, valamint a postai szolgáltatások megismerése
  3. elsősegélynyújtási ismeretek
  4. természettudományos ismeretek, mikroszkópos vizsgálatok

A kifejezetten gyermek centrikus, izgalmas, munkáltató foglalkozásokon diákjaink aktívan vettek részt. A kétszer 45 perces óra keretén belül a gyerekek gyakorlati készségeikhez igazodva, azt fejlesztve jutottak érdekes, új ismeretekhez.

Ezúton is köszönjük a szakképzési centrum előadóinak az élményszerű és sok érdekességgel fűszerezett programot.