Martfűi József Attila Általános Iskola

Részlet a 2025/2026-os tanév tanévzáró ünnepségéből

Kedves Diákok! Tisztelt Szülők! Kedves Kollégák!

Elérkeztünk a tanév egyik legszebb napjához. Igen, jól hallottátok: ahhoz a naphoz, amelyet talán még a legszorgalmasabb tanulók is legalább annyira várnak, mint a bizonyítványosztást követő első reggelt, amikor nem kell beállítani az ébresztőt.

A mai nappal hivatalosan is véget ér a tanév. Mögöttünk van tíz hónapnyi tanulás, dolgozatírás, felelés, projektmunka, kirándulás, verseny és persze néhány olyan hétfő reggel is, amikor sokan úgy érezték, hogy a nyári szünetnek már rég el kellett volna kezdődnie.

Kedves Diákok!

Az idei tanévben is sok mindent bizonyítottatok. Azt, hogy tudtok tanulni, fejlődni, kitartani, és azt is, hogy a matematika dolgozat előtti öt percben hihetetlen sebességgel lehet ismételni. Bár ennek eredményességéről néha megoszlanak a vélemények.

Voltak sikerek, szép eredmények, versenyek, sportesemények, közös programok. Voltak könnyebb és nehezebb napok is, de mindegyik hozzátett valamit ahhoz, hogy egy kicsit ügyesebbek, okosabbak és tapasztaltabbak legyetek.

Külön szeretném megköszönni pedagógusaink munkáját. Ők azok, akik nap mint nap megpróbálták bebizonyítani nektek, hogy a tananyag érdekes. És néha még sikerült is nekik.

Köszönöm a szülők támogatását is. Tudjuk, hogy a tanulás nem ér véget az iskola kapujában, és hogy egy-egy házi feladat, projekt vagy dolgozatra készülés otthon is komoly családi eseménnyé válhat.

Ebben a tanévben kitűnő tanulmányi eredményt, példás magatartás és szorgalom értékelést kaptak a következő tanulók:

1.a: Csősz Zsombor

       Gácsi Dániel

       Mák Botond Tamás

       Mudrák Milán

       Petróczki Adél

       Takács Nóra

       Ulacs Adél Nóra

      Vajli Zsombor

1.b: Cserényi Ajsa

      Csősz Tamara

      Dorogi Ferenc

      Gyarmati Szofi

      Sólyom Zelma

     Soós Boglárka

2.a: Barabás Anna

      Berecz Adél

      Jónás Botond

      Kerékgyártó Dénes

    Wu Mia

2.b: Búcsús Norina

       Búzás Bejke

      Falusi Szabolcs Kálmán

      Jurás Marcell

      Kontér Eliza

     Köteles Flóra Eszter

     Nagy Gréta

     Péter Benett Lajos

     Serfőző Gréta

     Székely Maja

2.c : Antal Vivien

       Bártfai Levente Imre

      Czifra Péter Dávid

      Csősz Regina

      Fróna Dorina

      Harsányi Áron Gábor

      Rákosi Emese Zsejke

     Rétfalvi Blanka

3.a: Engárt Izabella

      Enyedi Zoltán

      Farkas Fanni

      Farkas Fruzsina

     Gazsó Milla

  Gere Péter Ádám

  Olcsák Zoltán

  Rigó Roland

 Szilágyi Hunor

 Török Zoé Hanna

 Vas Boglárka

3.b: Csicsely Lotti Zoé

       Lesták Anna

      Nagy Lara

      Pálinkás Hedvig

      Szilágyi Ádám Sándor

      Tóth Júlia

      Varró Lilla Kamilla

4.a: Forgács Zorka

      Fróna Lilien

      Majzik Imre

     Szilágyi Kristóf

4.b: Bali Dominik

      Burján Tamara

     Horváth Noémi Kincső

     Horváth Zita

     Kapás Alíz Ditta

     Lutyán Renáta

     Rigó Róbert

 Sóvári Róbert

5.a Barabás Sára Bella

     Fábián Botond

    Fazekas Liliána

5.b Angiyu Nina Elizabeth

     Czető Szilvia

     Eszes Olivér

     Gelley Kornél

     Molnár Levente

    Petróczki Lili

6.a: Arany Gábor

      Gaál Rebeka

      Wu Maggie

6.b: Horváth Luca Kata

       Nagy Rebeka

       Rimóczi Hanna Erzsébet

      Tóth Eszter Theodóra

7.a: Járóka Szabolcs Kornél

      Polgár Gábor András

7.b: Enyedi Emília

       Holló Gergő

       Kun Zora Bodza

  Kitűnő tanulmány munkája, példamutató szorgalma mellett a 2025/2026-os tanévben tanulmányi versenyeken és sportversenyeken elért kimagasló eredményeiért  elismerő oklevélben részesül: Arany Gábor 6.a osztályos tanuló

Kimagasló művészeti eredményeiért elismerő oklevélben részesülnek a következő tanulók:

Angilyu Nina Elizabeth,

Aponyi Csenge

Barabás Sára Bella

Búzás Bejke

Farkas Fruzsina

Kovács Mia

Rimóczi Hanna Erzsébet

Tóth Csenge

Wu Mia

Forgó Lara

Horváth Luca Kata

Kis Hanna Regina

Tóth Eszter Teodóra

Czifra Jázmin

Csontos Jázmin

Ferenczi Debóra

Hreskó Tímea

Bali Réka

Bali Zsófia

Búzás Bíborka

Forgács Zorka

Forgó Zsombor

Fróna Dorina

Fróna Lili

Gaál Dorina

Gál Anna Boróka

Lesták Anna

Molnár Rebeka

Árvai Réka

Czető Szonja

 

Engárt Izabella

Farkas Fanni

Jávor János Péter

 

 

 

Turnyánszkiné Enyedi Andrea képviselő asszony által felajánlott könyvjutalmat kapja:

Enyedi Emília 7.b

A Szolnoki MCC tehetséggondozó aktív tagja, 7 éven át kitűnő tanuló, példamutató a szorgalma és a magatartása, a Mesejátékban és a március 15-ei műsorban is szerepelt, zongorázik és mindemellett az osztályközösségnek egy nagyon fontos alappillére.

Rágyanszki István Martfű város alpolgármesterének Staféta díját kapja:

Szlávik Szonja 6.b

Szonja évek óta elkötelezett sportoló, elsősorban a triatlon sportágban ér el szép eredményeket. Kitartása, szorgalma és folyamatos fejlődése példaértékű: évről évre egyre ügyesebb, és egyre több versenyen szerepel eredményesen.

A sportteljesítménye mellett a tanulmányaira is figyelmet fordít. Átlaga 4,5 felett van. Szorgalmas, figyelmes tanuló, aki mindig igyekszik a legjobbat nyújtani. Az órákon aktív figyelőként van jelen, feladatait pontosan és lelkiismeretesen végzi.

Személyiségét a csendes visszafogottság jellemezi.

Év alsós sportolója 2025-2026

Burján Tamara 4.b

Tamara kitűnő tanulmányi eredménye mellett, példamutató a magatartása és a szorgalma. Évek óta lelkesen és kitartóan triatlonozik.

Terenyei Martin 4.b

U11 korosztályban Országos kiemelt tornákon, U12 korosztályban MLSZ Bajnokságban vesz részt.

Év felsős sportolója 2025-2026

Gaál Rebeka 6.a

Rebeka kitűnő tanuló, akinek példamutató a magatartása és a szorgalma. Évek óta lelkesen és hatalmas szorgalommal triatlonozik.

Bánkúti Balázs Imre 6.a

Balázs példamutató szorgalommal és kiemelkedő közösségi munkával rendelkező tanuló. Emellett kiváló sportoló is. Lövészetben és íjászatban jeleskedik.

 

József Attila Kupa

Nagy Rebeka 6.b osztályos tanulónk immáron harmadik alkalommal viheti haza a József Attila Vándorkupát, ezért a pedagógiai program értelmében már örökre az övé marad.

Az elmúlt év szinte minden napján edzésen vagy versenyen volt. Az edzéslátogatottsági mutatója 100 %-os. Tréningeken munkája példaértékű, minden alkalmat kihasznál fejlődése érdekében. Mindemellett vidámsága, jelleme üde színfolt a csapatban. Rebeka a sport mellett kitűnő tanuló. A Krétában csak 5-ös érdemjegyek szerepelnek. Elképesztő a tudása, hozzáállása, motiváltsága az iskolában is. Dolgozatai általában hibátlanok. Szinte minden tanulmányi versenyen, ami 6. évfolyamon lehetséges, megmérettette magát, és nagyon szép eredményeket ért el. Kompetenciamérésen is nagyon kiválóan szerepelt: 5-ös, 6-os és 7-es szinten van mindenből.

Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink!

Egy újabb tanév végéhez érkeztünk. Ilyenkor számot vetünk az elvégzett munkával, az elért eredményekkel, a közösen megélt sikerekkel és kihívásokkal. Mindez nem valósulhatott volna meg intézményünk valamennyi dolgozójának áldozatos munkája nélkül.

Köszönettel tartozunk minden pedagógusnak, akik tudásukkal, türelmükkel és elhivatottságukkal nap mint nap formálták, nevelték és támogatták tanítványainkat. Köszönjük a szakmai munkát, a gondoskodást, a többletfeladatok vállalását, az együttműködést és azt a sok energiát, amelyet közösségünkért fordítottak. Az iskola eredményei közös erőfeszítésünk gyümölcsei.

Vannak azonban olyan kollégák, akik ebben a tanévben munkájukkal, kezdeményezéseikkel vagy kiemelkedő teljesítményükkel különösen nagymértékben járultak hozzá intézményünk sikereihez. Most őket szeretnénk köszönteni.

Ebben a tanévben sikeresen befejezték tanulmányaikat a tanítóképző főiskolán, és diplomát szereztek. Kitartásuk, szorgalmuk példaértékű, hiszen a mindennapi pedagógusi munka mellett teljesítették a felsőfokú tanulmányok kihívásait. Szívből gratulálunk ehhez a jelentős szakmai mérföldkőhöz, és további sikereket kívánunk a pedagógus pályán

Rusvai-Halmi Leának és Jónás-Csillag Anitának

Ebben a tanévben sikeresen teljesítette gyakornoki időszakának legfontosabb állomását, és eredményes minősítő vizsgát tett Brutóczki Csaba. Felkészültsége, szakmai elhivatottsága és fejlődés iránti igénye hozzájárult ahhoz, hogy magabiztosan vegye ezt a fontos akadályt. Szívből gratulálunk ehhez az eredményhez, és további szakmai sikereket kívánunk pedagógusi pályáján!

A sakkszakkör vezetőjeként nemcsak a játék szeretetét adta át tanítványainak, hanem fejlesztette kitartásukat, gondolkodásukat és sportszerűségüket is. Köszönjük Szilágy Dezső bácsinak odaadó munkáját és a fiatalokért végzett tevékenységét.

Munkájukkal nap mint nap támogatást, biztonságot és segítséget nyújtott a rászoruló gyermekeknek és családoknak. Köszönjük empátiájukat, elhivatottságukat és a közösségünkért végzett áldozatos munkájukat Szabados Tündének, Kovács- Hesz Veronikának

Bár már nyugdíjas éveit tölti, intézményünk iránti elkötelezettségét bizonyítja, hogy mentorként továbbra is segíti a pályakezdő pedagógusok szakmai fejlődését. Tapasztalatával, bölcs tanácsaival és támogató jelenlétével értékes segítséget nyújt közösségünk számára, amelyért ezúton is köszönetünket fejezzük ki. Sikéné Buczkó Máriának.

 Ebben a tanévben is hozzájárult intézményünk mindennapjaihoz és eredményes működéséhez. Bár a következő tanévben már nem tudja vállalni ezt a feladatot, köszönjük lelkiismeretes munkáját, segítőkészségét és az iskolai közösségért tett erőfeszítéseit. Kunyi Mónikának.

Kiemelkedő, magas színvonalon végzett nevelő-oktató munkájáért Biró Erika a Miniszteri Elismerő Oklevél miniszteri elismerésben részesült.

Első munkanapjától kezdve munkáját a lendület, az igényesség, a sokoldalúság, a precizitás, az alaposság és az odaadás jellemzi. A közösség tagjaival rendszeresen szerveznek iskolai versenyeket (Állatok világnapja, Környezetvédelmi vetélkedő, Egészségnap), de munkájára mindig számíthatunk az intézményi rendezvényeken is. Kollégái és a diákok bizalommal fordulnak hozzá. Szeretettel és türelemmel foglalkozik a hátrányos helyzetű tanulókkal is.

Csatóné Döbrei Katalin a Szolnok Tankerületi Központ „Pro Talento” emlékérem kitüntetésben részesült. Tehetséggondozó nevelő-oktató tevékenysége során tanítványaival számos kiemelkedő eredményt ért el különböző tanulmányi versenyen.

Az utóbbi időszak kiemelkedő eredményei:

          Szeresd a Földet! országos természetismereti projektverseny: I. és II. helyezés (123 induló csapatból).

          „Csodálatos rovarvilág” országos természetismereti projektverseny: 6. helyezés.

          Mindent a kutyákról országos projektverseny: 4., 5. és 6. helyezés (119 csapatból).

          Környezetismeret-környezetvédelem országos döntő (Miskolc): 5. helyezés.

          Madarak és fák napja országos projektverseny: Ezüstérem.

          Ószőlői Matematika Verseny: megyei 5. helyezés.

          Darts Matek verseny (2025/2026): A 4. évfolyamos csapata az 1150 induló közül az országos versenyen 5. helyen végzett!

A „Szolnoki Tankerületi Központ Kiváló Pedagógusa Díj” kitüntetésében részesült Miklósi Nikoletta.

Pedagógiai tevékenységét a tudatosság és a folyamatos módszertani megújulás jellemzi, szaktárgyi tudását pedig kiválóan ötvözi a modern kor technikai elvárásaival. Magas szintű digitális írástudása révén tanóráit saját készítésű interaktív feladatokkal és tesztekkel színesíti, a diákok körében pedig különösen népszerűek az általa tervezett digitális szabadulószobák, amelyekkel élményszerűvé és motiválóvá teszi a tanulási folyamatot. Közösségépítő szerepe és elismertsége az évek során folyamatosan mélyült, aminek köszönhetően 2024-től már a felsős humán munkaközösség vezetőjeként koordinálja kollégái munkáját. Több éven keresztül lelkiismeretesen mentorálta az iskolai diákönkormányzatot is.

Kiemelkedő, magas színvonalon végzett nevelő-oktató munkájáért Ivanov Erika, a Martfűi József Attila Általános Iskola igazgatóhelyettese a „Szolnoki Tankerületi Központ Életmű Díj” kitüntetésben részesült.

Pedagógiai munkája során segítségével kiváló sikereket érnek el tanítványai számos megyei és országos rendezvény programján. Ivanov Erika folyamatosan törekszik a gyerekek motivációjára, a fiatalok versenyfelkészítésére is. Diákjai rendszeresen és sikeresen készíti fel a Simonyi helyesírási versenyre, illetve helyi és megyei szavalóversenyekre is. A magyar nyelv és kultúra ápolása érdekében számos szavaló-, olvasó versenyt, ünnepi megemlékezést szervezett. Fő kezdeményezője volt a Martfűi József Attila Általános Iskola névválasztásának és a József Attila Hét nagysikerű rendezvény szervezésének is. Szakmai felkészültségének, nyitottságának, magasfokú problémamegoldó gondolkodásának köszönhetően 2020. szeptemberétől igazgatóhelyettesként látja el feladatait iskolánkban.

Kedves Gyerekek!

Ma azokhoz is szeretnénk szólni, akik most nem léptek előre oklevélért vagy jutalomért. Tudjátok, a siker nem csak a jegyekben mérhető. Minden nap számított a kitartásotok, az igyekezetetek, a fejlődésetek, az, hogy újra és újra próbálkoztatok, még akkor is, amikor valami nehéznek tűnt.

Büszkék vagyunk rátok is, hiszen mindenki megtett valamit azért, hogy több legyen, mint szeptemberben volt. A szorgalom, a kedvesség, a segítőkészség és a kitartás ugyanolyan értékes, mint a jó osztályzatok.

És ne feledjétek: nem csak azok ügyesek, akiknek minden ötös a bizonyítványukban! Az is nagy teljesítmény, ha valaki időben beér az első órára, megtalálja a tornazsákját, vagy egy egész éven át elkészíti a házi feladatát.

Most pedig következik az év legjobb része: a szünidő! Reggel nem a vekker, hanem a napsütés ébreszt majd benneteket, és a legnehezebb feladat az lesz, hogy eldöntsétek: melyik fagyit válasszátok.

Kívánjuk, hogy a nyár tele legyen kalanddal, nevetéssel, pihenéssel és olyan történetekkel, amelyeket szeptemberben majd örömmel meséltek el egymásnak.

Legyen sok strandolás, biciklizés, játék, és persze egy kis lustálkodás is – mert azt is meg kell ám tanulni!

Érezzétek jól magatokat, vigyázzatok magatokra, és szeptemberben gyertek vissza kipihenten, megnőve néhány centit, és remélhetőleg egy kicsit bölcsebben is!

Most pedig hivatalosan is kihirdetem: megkezdődött a vakáció! A tankönyvek pihenőre mennek, a tolltartók szabadságot kapnak, és a házi feladatok is eltűnnek egy időre. Jó nyarat kívánunk mindenkinek!