Martfűi József Attila Általános Iskola

Nyertes pályázat

  Iskolánk 4 felsős osztálya sikeresen vett részt az Erzsébet-táborok tavaszi osztálykirándulás pályázatán. Így az 5.a, a 6.a, a 6.c és a 8.b osztályközösségei május 30. és június 1. között elutazhatnak a zánkai táborba. A diákok az osztálykirándulás keretében 3…

Örömködés…

Örömhírrel kopogtatott be hozzánk tegnap Baloghné Vincze Magdika néni, a Városszépítő Egyesület elnöke. Város és Faluvédők Szövetségének által meghirdetett, az „Ifjúság az épített és természeti örökség védelméért” címmel kiírt pályázat országos fordulójára bekerült 25 alkotás közül a  8 országos díjat…

Szakmák éjszakáján jártunk a „Damiban”

A Szakmák Éjszakája rendezvény , április 13-án, rendhagyó módon este 18-22 óra között került megrendezésre az ország szinte valamennyi, szakmát oktató középiskolájában, ezzel is segítve a pályaválasztást az általános iskolások számára. Ebbe a programba, természetesen a helyi Damjanich János Szakképzőiskola…

Báli forgatag a „retró” jegyében

Nosztalgikus hangulat fogadta a kikapcsolódni vágyókat az április 14-én megrendezésre került XXIV. Sámli Bálon. A Szülői Munkaközösség a pedagógusokkal karöltve próbálta elkalauzolnia résztvevőket Martfű „retró” világába, akik így jóízűeket falatozhattak a János Vitéz vendéglőben és táncolhattak az Ámor Discoban. A…

Intézményünkben EFOP-3.2.5-17-2017-00038 „Mi a pálya?” című pályázat megvalósításaként két új szakkör bevezetésével  próbálunk segítséget nyújtania pályaválasztáshoz.   INFORMATIKA SZAKKÖR február 12-én megkezdtük a szakköri foglalkozásokat. A terv szerint minden hétfőn 15 órától 2 x 45 perces időtartamban lesz informatika szakkör, kivéve az oktatási…

Dínomdánom, vígalom…

„Dínomdánom, vigalom- Nincs a táncra tilalom!… …Takarodjon el a tél- Örvendezzen, aki él!” A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. A farsangot a mulatozás, lakomák, vidámság, életöröm, szórakozás, bolondozás, tánc, bálok jellemzik, azaz az…

Rajzpályázat eredményei

Immár hagyományosnak mondható, hogy a Városszépítő Egyesület az idén meghirdette iskolánkban az „Ifjúság az épített és természeti örökségek védelméért” című rajzpályázatot. A zsűrinek most is nagyon nehéz dolga volt a szebbnél szebb csodák közül kiválogatni a legszebb műveket. A Városi…

A Hókirálynő birodalmában jártunk…

  Hallgassátok csak! Már kezdjük is a mesét. Mire a végére érünk, többet tudunk majd, mint most, az elején….. (Hans Christian Andersen: Hókirányő) Ebben az évben intézményünk a „Boldog Gyermekekért” Alapítvánnyal karöltve „Műv-ész” komplex személyiségfejlesztő, művészeti program keretein belül Andersen…

Teleki Teve Természettudományos vetélkedőn jártunk….

A vetélkedőt a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Szakgimnázium hirdette meg az általános iskolák 6.-7.-8. osztályos tanulói részére. A vetélkedő 2 fordulóból állt. Az első forduló feladatai között szerepeltek: számolásos feladatok, titkosírás összeállítása, vaktérkép, házi villanymotor készítése, növénygyűjtemény préselése. A…

Pályaorientációs nap az 5.a-ban

Először a könyvtáros néniknél voltunk. Tálas Gabi néni mesélt. Zita néni a martfűi cipőgyári dolgozók életét mutatta be. Utána a Damjanich Középiskolából jöttek. A fiúk gépszerelést próbáltak, a lányok bőrből csináltak karkötőt. A Damjanich Gimnáziumból még a kereskedelmi szakos diákok…