Martfűi József Attila Általános Iskola

Hajnóczy történelem verseny

2024. december 3-án a Hajnóczy József Gimnázium társadalomtudományi munkaközössége által szervezett játékos történelem versenyen vehetett részt iskolánk két csapata, Tiszaföldváron. Rövid köszöntő után minden csapat elindulhatott az állomáshelyekre, ahol megkezdték a feladatok teljesítését. Az izgalmas, változatos feladványok teljesítését követően, visszatérhettek…

Teleki Teve Komplex Természettudományos Verseny

  2024. november 27.-Mezőtúr A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium 10. éve rendezi meg a Teleki Teve komplex természettudományos versenyt 7.-8. évfolyamos tanulók részére. Az első forduló írásbeli feladatokat tartalmazott, melynek során matematikai, kémiai, fizikai, biológiai és földrajzzal kapcsolatos feladatokat kellett…

Helyesírási verseny-szabadulószoba

November 13. – a magyar nyelv napja alkalmából a Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium szabadulószoba formájában rendezte meg helyesírási versenyét. A versenyen négy általános iskolából több mint 50 diák vett részt. Izgalmas, érdekes feladatokat oldhattak meg a diákok,…

Darts matek

  November 19-én Székely Pál a DARTS MATEK megalkotója mutatta be digitális szoftverét, amelyet az általános iskola első osztályától a középiskola második osztályáig folyamatosan lehet használni. A Darts Matek egy olyan interaktív eszköz, ami a mai fiatalok igényeiknek tökéletesen megfelel,…

Pályaorientációs napunk

  November 15-én került megrendezésre iskolánkban a pályaorientációs nap. Minden osztály ennek jegyében töltötte a délelőttöt, délután pedig zsibvásárt rendeztünk.  A programok nagyon változatosan alakultak: Az 1. c osztály például „ha nagy leszek, … leszek” szókincsfejlesztő asszociációs játékkal, filmvetítéssel, játékos…

Védd meg az örökségedet!

A Boldog Gyermekekért Alapítvány olyan egész tanítási évre szóló tevékenységrendszert állított össze, amelyben a gyermekek aktívan vesznek részt, akár egyéni, akár csoportos formában. A tevékenységek, eszközök létrejöttét illetően széleskörű összefogásra alapozunk: a gyermekeken kívül a pedagógusok, és a szülők külső…

Olvasóverseny

A Kunszentmártoni Általános Iskolában és Alapfokú Művészeti Iskolában, a Magyar Nyelv Napja alkalmából idén először rendezték meg a járási szintű, Aranyszáj Szépolvasó Versenyt az alsó tagozatos diákok számára. Ez az esemény egy új kezdeményezés, amely célul tűzte ki a diákok…

Márton nap

Szent Márton ünnepnapjához, november 11-hez számos népszokás, néphit kapcsolódik. Ezek a népszokások ahhoz a legendához kötődnek, amely szerint Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. A 2.a és 2.b osztályosok több napon keresztül…