Martfűi József Attila Általános Iskola

Halloween – Márton napi vetélkedő

Az idei Halloween – Márton napi vetélkedőnket október 17-én szerveztük meg. Két helyszínen, külön-külön mérték össze tudásukat az ötödikesek és hatodikosok, illetve a hetedik és nyolcadik évfolyam. A 7-8. évfolyamból versenyző vegyes csapatoknak nyelvi totót, keresztrejtvényt kellet megoldaniuk, interjút készítettek az adott célnyelven, verseltek, énekeltek, és mindemellett vidám ügyességi feladatokat oldottak meg. Ötödik és hatodik évfolyamon öt, négy fős csapat mérte össze tudását és ügyességét. A versenyre előzetesen plakátot és finom sütit is készítettek. A tanulók angol és német nyelven oldották meg a változatos feladványokat. A különböző feladatok között szerepelt szókereső, nyelvtörő, találós kérdés vagy éppen fordított szórejtvény. A jó hangulatot tovább fokozta az almahalászat és a vidám „libatömés”, ahol pólóba bújt „libákat” kellett újságpapírral megtömni. A délután remek hangulatban telt, minden résztvevő élményekkel és nevetéssel gazdagodott.A végén nagy volt az öröm, mikor a díjazottak megkapták az ajándékcsomagjukat, melyet idén is a Boldog Gyermekekért Alapítvány biztosított számukra.