Happy hét

Iskolánk idén először csatlakozott az OÉTI által meghirdetett Happy hét programhoz. A program célja, hogy felhívjuk a tanulók figyelmét a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék bevitelre. A március 23-27-ig tartó héten a pedagógusok interaktív órákon népszerűsítették a víz jelentőségét az…

Kompetencia eredmények iskolánkban

2001 őszén elkezdődött Országos kompetenciamérések a 2007/2008. tanévtől kezdődően a közoktatásról szóló törvényben, majd pedig a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 80. §-ában meghatározottaknak megfelelően a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók gyakorlatilag teljes körében felmérték a szövegértési…

A pillangók és az egy százalék

Kedves barátaink, pártolóink, védelmezőink, segítőink, jó pajtásaink és mindenki, – aki akár csak 1 szép emléket, élményt is őriz a szívében velünk kapcsolatosan! Több alkalommal, több módon, több fórumon kerestünk már titeket , hogy adótok 1%-át „megszerezzük”. Biztosan az agyatokra…

Álomút…

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2014 novemberében hirdette meg „Álomút” címmel második országos gyermekrajzpályázatát, amelyre összesen 2200 pályamű érkezett. A hét tagú zsűri összesen 140 rajzot díjazott, melyek között intézményünk tanulójának pályamunkája is szerepelt. Köszönjük Fazekas Petra 2.c osztályos tanulónknak…

Csupa-csupa egészség!

Az iskolagyümölcs-program kísérő intézkedése kapcsán a tegnapi napon felturbóztuk a gyerekek vitamin-szintjét. A szokásos heti gyümölcsadagjuk mellett alkalmunk nyílt zöldség kóstoltatásra, ahol miden gyerek kapott sárgarépát, zellert, céklát és fejes salátát is. A termékeket egységcsomagokban kaptuk meg, megtisztítva, így csak…