Városszépítő tábor nyitónapján a csoportok elosztása után elkezdtük a városszépítést. Délután gyárlátogatásra mentünk az egyik helyi cipőüzembe, majd vízkóstolás következett. Városszépítő tábor 2. nap. A rossz idő ellenére is jól éreztük magunkat. Délelőtt könyvpakolást követően rajzoltunk, beszélgettünk, társasoztunk a könyvtárban…
Tiszapart kincsei pályázat
A pályázat keretein belül 4 különböző szakkört indítottunk a gyerekeknek. A szakkörök három szakaszból épültek fel: 1. Az elméleti szakaszban az életkoruknak megfelelő, érdekes, változatos témákkal foglalkoztunk. Megismerték a „brand” /új termék/fogalmát, jellemzőit, szimbólumait. A pályaválasztási találkozóra a témákban járatos…
Komment az „Egészség délutánhoz”
Az egészséges táplálkozásra nevelés érdekében az Iskola Konyha dolgozói úgy gondolták, fontos a hatékony szerepvállalás, ezért szerveztük meg ezt a bemutatót, ahol a gyerekek a gyümölcsökkel ismerkedhettek meg kicsit bővebben. Beszéltünk a fogyasztásuk fontosságáról és jótékony hatásukról. Úgy gondoljuk ez…
Szent Patrik nap
Iskolánk pedagógiai programja nagy hangsúlyt fektet arra, hogy gyermekeink nyitott, más kultúrák iránt is érdeklődő felnőttekké váljanak. Ehhez járul hozzá a nyelvi munkaközösség az általa rendezett programokkal, amikor a gyermekek a célnyelvi ország szokásaival, ünnepeivel ismerkedhetnek meg. Március 19-én került…
Hit és erkölcstan tájékoztató
Tisztelt Szülők! A Martfűi József Attila Általános Iskola a 2016/2017. tanévre vonatkozóan a 20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet alapján megszervezi a választható hit-és erkölcstan oktatást. A következő tanévben ez az első(jelenlegi óvodások), második, harmadik ,negyedik és az ötödik (jelenlegi negyedik), hatodik, hetedik,…
Farsangi gondolatok
FARSANG 2015 Szokásaimmal ellentétben nem reagáltam azonnal az eseményekre, mert kíváncsi voltam a rendezvény fogadtatására, az újszerű ötletek beválására, az érintett csoportok véleményére. Nos, elmondhatjuk, hogy az idei farsangi témahetünk is szenzációsan sikerült. Példaértékű összefogás minden tekintetben, legyen szó fánksütésről,…
Üzemlátogatás a továbbtanulás jegyében
A továbbtanulási szülői értekezleten az AGROHÍD KFT képviselőjétől, Forgács Józseftől (aki bemutatta üzemüket) kaptunk meghívást egy üzemlátogatásra. Mi köszönettel elfogadtuk, mely a szervezések után most aktualizálódott. A gyerekek pontosan és kíváncsian érkeztek a megbeszélt helyre és időre, ahol fogadott bennünket…
Mentoráló Intézmény eseményei
Iskolánk, a Martfűi József Attila Általános Iskola Mentoráló Intézményként vállalta, hogy az adaptálható módszertani modelljével jó gyakorlatként szolgál, bemutatja a komplex művészeti nevelés fejlesztésének vagy bővítésének új útjait, lehetőségeit. Ennek érdekében hospitálásokat, workshopokat szerveztünk, melyekre meghívtuk a környező települések pedagógusait,…
A továbbtanulás következő „állomása”!
Beadtuk a központi írásbeli felvételire a jelentkezési lapokat. Iskolánk hetvenegy nyolcadik osztályos diákja közül 41-en kívánják megmérettetni magukat ezen a nehéz „versenyen”, aminek az eredménye lehetővé teszi nebulóinknak, hogy a kívánt, áhított, iskolában folytassák középfokú tanulmányaikat. Egy hatodik évfolyamos tanulónk…
Idegennyelvű Karácsony
Az utolsó tanítási héten nagyon nagy szeretettel várunk minden kedves diákunkat a ráhangolódás jegyében délutáni programjainkra. A rendezvény az ideggennyelvi tanárok szervezésében kerül megrendezésére, ezért a téma minden nap kapcsolódik a magyar karácsonyi hagyományokon túl más népek szokásvilágához is. Kukkants…
Egész-ség Nap
Nincs olyan ember, aki ne tapasztalta volna már meg a régi öreg közmondás igazságtartalmát:”Legnagyobb kincs az egészség!” Tudjuk, ezt akkor értjük meg igazán, ha ár elveszítettük ezt a kincset. Iskolánk tanítói úgy gondolták, hogy minél korábban szembesülnek a gyerekek ezzel…