Kedves Szülők, kedves Gyerekek! 2022.szeptember 2-án hulladékgyűjtés lesz a Városi Sportcsarnok udvarán 8-16 óráig. Ahogy eddig is, vasat és papírt lehet hozni. Iskolavezetőség
Tankönyvosztás
Kedves Szülők! Kedves Gyerekek! Örömmel tudatjuk, hogy az új tanévhez járó tankönyvek augusztus 24-én érkeznek iskolánkba. A tankönyvek kiosztása: augusztus 25. 8- 18 óra A tankönyveket az osztályfőnököktől és az őket segítő pedagógusoktól lehet átvenni az osztálytermekben. 1.a Takács Mihály,…
Nyárindító színes forgatag
Június 13-án és 14-én tantestületünk a diákönkormányzattal összefogva nyárindító színes programsorozatot szervezett iskolánk diákjainak, közösségeinek. Hétfőn sok diákunk nagyon korán kelt, ugyanis Földi Edina néni és Fülöp Zoli bácsi már várta őket Martfűi Termál SPA horgasztójánál, ahol a horgászegyesület tagjainak…
GÖRBÜLT!!:))
Iskolánk diákönkormányzatának javaslatára idén első alkalommal, -de biztosan nem utoljára !!- horgászversenyt hirdettünk. A verseny szervezésekor igyekeztünk pontosan és szabály szerint eljárni, így szükség volt MOHOSZ engedély és Állami jegy beszerzésére is, illetve napi jegyre is. Az előírások tengerében való…
No backpack day
„NO BACKPACK DAY” Diákönkormányzatunk kezdeményezésére a mai napon diákjaink nem a megszokott iskolatáskában hozták tanszereiket, hanem valami másba kellett pakolni. Volt itt szinte minden: szemetes zsák, felmosó vödör, gurulós bőrönd, asztalfiók, fonott kosár batyuval, lábos és sok más ötletes megoldás.…
„Kis” Sámli Bál
Ahogyan az elmúlt 2 és fél tanév sem zajlott hagyományosan, úgy a végzőseiknek szervezett „Kis Sámli Bál” is formabontó volt. Tantestületünk a szülőkkel karöltve úgy gondolta, hogy méltón szeretne a 8.a és 8.b osztálytól elbúcsúzni. Így május 20-án 6 órától…
I. Invictus házi úszóverseny
2022.05.15-én Martfűn került megrendezésre az I. Invictus Házi Úszóverseny. Az esemény fókuszában az alábbi célok megvalósítása állt: versenyzési lehetőség biztosítása az Invictus tagszakosztályaiban úszó gyermekek számára, sportolóink szintfelmérése, valamint az úszni tanuló sportolók motivációja. A rendezvényen az Invictus Úszó és…
Őseink nyomában….
2022.05.12-én délután iskolánk 5-6. évfolyamon tanuló, történelmet szerető diákjai egy vetélkedőn vehettek részt. A feladatok elvégzése során kiderült, hogy ki a legügyesebb a jurtaépítésben, ki tudja legjobban felfegyverezni a honfoglaló magyar harcost, mennyire ismerik Árpád-házi királyainkat. A csapatok lelkesen dolgoztak,…
Iskolagyűlésről jelentjük…
Iskolagyűlés 2022.05.12. Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny 2022. Március 17-én került sor a Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny megírására. Tanulóink nagy lelkesedéssel és szép eredményekkel szerepeltek. Köszönet a felkészítő pedagógusoknak: 2. évfolyamon Csatóné Döbrei Katalinnak és Savella Szilviának, 3. évfolyamon Csatáriné Bártfai Tündének és…
A Lázár Ervin Program gyermekszemmel
A Lázár Ervin-programot azzal a céllal indította a Klebelsberg Központ, hogy szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden 1-8. évfolyamon tanuló gyermek olyan kulturális ismeretekre, élményekre tegyen szert, ami értékorientált, az európai értékek, a magyar hagyományok, illetve a keresztény értékek hordozója.…
Értesítés a nyári zánkai Erzsébet tábor várólistára kerüléséről
Kedves Szülők! Az Erzsébet Alapítvány a következő e-mailt juttatta el hozzánk a 2022.07.03-07.08-ig tervezett nyári Erzsébet táborral kapcsolatban. „Tisztelt Jelentkező Szervezet! Tájékoztatjuk, hogy a nyári Élménytábor elnevezésű felhívásra benyújtott érvényes jelentkezéseket a Támogatási Irányelvben meghatározott szempontoknak megfelelően az E-tábor Plusz…
Száll az ének szájról szájra………
Iskolánkban május 26-án került megrendezésre az alsó tagozatos diákok körében meghirdetett népdaléneklő verseny. Nagy lelkesedéssel, szorgalommal készültek a gyerekek, hiszen az előző tanévekben a Covid járvány miatt nem tudtuk megvalósítani a helyi versenyeket. Az 1-2. évfolyamból 15 kisdiák, a 3-4.…