„Kis” Sámli Bál

Ahogyan az elmúlt 2 és fél tanév sem zajlott hagyományosan, úgy a végzőseiknek szervezett „Kis Sámli Bál” is formabontó volt.

Tantestületünk a szülőkkel karöltve úgy gondolta, hogy méltón szeretne a 8.a és 8.b osztálytól elbúcsúzni. Így május 20-án 6 órától megrendezésre került a Sámli Bál számukra, ahol megpróbáltuk a régi bál hagyományos kaszinóját, játékait az iskola földszinti zsibongójába varázsolni.

A tanár nénik és tanár bácsik nagy lelkesedéssel vezették a játékokat, és szolgálták ki a diákokat a büfében és az „alkoholmentes” koktélbárban.

A két végzős osztály is készült meglepetéssel. Botka Tibor tanár úr segítségével, kíséretével csodálatos szerenádot adott elő a két osztályfőnök, és természetesen a tantestület számára is.

A megható pillanatok után az ebédlőben visszaemlékezhettek egy vetítés keretében az elmúlt 8 év vicces pillanataira is. Az estét diszkó zárta, ahol DJ Johnnie Tailor szolgáltatta a talpalávalót.

A gyerekek elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat.

Hálásan köszönjük minden felajánlónak, hogy diákjaink nyertesen térhetett haza a licitálásról.

Szeretettel gondolunk azokra az anyukákra, nagymamákra, kollégákra, akik időt és fáradságot nem ismerve sütöttek, szendvicset készítettek, koktélt kevertek., berendezték a helyszíneket.

Felajánlóink:

DJ Johnnie Tailor – Szabó János

Belle Mademoiselle Szépségszalon és Szolárium

Majzik Anita – Kozmetikus

Váczyné Óvári Anett – Fodrász

Kátainé Holub Zsuzsanna – Fodrász

Martfű Termál SPA – Tomasovszky László

Martfűi Művelődési Központ és Könyvtár

Kehely Cukrászda – Nagy Katalin

Ibolya Virágszalon – Szekeres Mónika Gizella

Torony ABC – Kecskés Attila

Lilla Papír-Írószer – Gál Attila

Privát Max – Tisza Csemege – Holyba Julianna

Zöldséges – Kovácsné Gál Márta

Best Partner – Sztretye Andrea

Hóvirág – Fehérné Kókai Anita

Farkas Pékség – Farkas Zsolt

A „Boldog Gyermekekért” alapítvány

Szülői Munkaközösség

Képek a rendezvényről…