Iskolánk testnevelés munkaközössége évek óta megszervezi téli sí táborát. Kollégáim vezetésével az idei évben is közel 30-an utaztak a Kékesre. Kicsit szakítunk a hagyományokkal és ezúttal olyan cikkel osztjuk meg mindenkivel a 3 napos útélményeit, ami egy „hús-vér táborlakó” tollából származik. Köszönjük Nórinak a lelkes beszámolót, javaslom neki, hogy egy fogalmazás ötös reményében küldje el munkáját magyar tanárának is.
Bár tőlem ez a sportág messze áll, – melyik nem, merülhet fel jogosan a kérdés bárkiben-mégis örömmel és lelkesedéssel olvastam, erre buzdítok minden sport és iskola-rajongót is.
Edina Néni
Sí tábor a Kékestetőn
Vasárnap reggel indultunk a sí táborba. A városi sport csarnokhoz kellett menni gyülekezni, természetesen mi értünk oda elsőnek, így egy kicsit megijedtem, hogy rossz helyre jöttünk, de nem. J Megjött a busz, a pakolást a sí cuccokkal kezdtük, majd a saját csomagjaink jöttek. Eztán búcsúzkodtunk szüleinktől és elindultunk. Az út rövidnek tűnt. Mikor odaértünk Kékestetőre a Mátrai Gyógyintézetbe kipakoltunk és elfoglaltuk a szállást.
Legnagyobb örömünkre már délután síeltünk. Előtte jól bemelegítettünk és átismételtük a sízés szabályait is. Megkaptuk a síbérleteket, amire nagyon vigyáztunk. A kezdők a kispályára mentek, a haladók a nagy pályára. Nagyon furcsának éreztem, hiszen már 1 éve nem volt síléc a lábamon, ettől függetlenül jól ment. A vacsora sem maradhatott el. Este megbeszéltük, hogy kinek mi tetszett a napban. A szobánkat szépnek és tisztának találtam, még mini tűzhelyünk is volt. 10-kor takarodót fújtak a tanárok és a kimerültségtől hamar el is aludtunk.
Hétfő reggel 7 körül keltünk, 8-kor volt a reggeli. Ez volt a legjobb kaja, mert svéd asztalos kaját kaptunk. Mondhatom, hogy mindenki jól lakott, megtelt a pocakunk. A reggeli után sí cuccba kellett öltözni és indulás síelni. Ez nem olyan egyszerű ám, mint amilyennek látszik. Mindenkinek cipelni kellett a saját lécét, bakancsát, esetleg botját, és ha ez nem lett volna elég akkor még ott volt a hátizsák is a teával. Aki vitt szánkót, az rápakolhatta a sílécét. Mi, akik húztuk a szánkót a saját lécünkön kívül még másét is elhúztuk. Volt, aki síbakancsban ment a hegyen fölfelé, ami nem is olyan könnyű. A délelőtti síelés után ebédeltünk, aztán indulás megint síelni. Délután már a kezdők is lejöttek a haladó pályára, ami sokkal jobb, mint a kispálya, mert hosszabb, meredekebb és a sífelvonóval is élmény a hegyre feljutni. Habár néhányan kiestek a felvonóból, de idővel mindenki megtanulta, hogyan kell használni. Vacsora előtt lepakoltuk, rendbe raktuk sífelszereléseinket. Utána a szokásos napi beszámoló következett a konferenciateremben és még vetélkedőt is rendeztek nekünk Kati néniék. Arra már nem emlékszem, hogy ki nyert, de arra emlékszem, hogy mindenki nagyon jól érezte magát.
Kedden is úgy zajlott a reggel, mint hétfőn. A reggeli megint jó volt. A tanáraink főztek nekünk finom teát. Mindenki kaphatott belőle a termoszába reggel, délben és este pedig új adagot főztek. Ebéd után szintén síeltünk. Aki nagyon elfáradt a délelőtt folyamán, azok a szállodában a wellness részlegen lazíthatták el fáradt tagjaikat. A többiek délután is kitartóan síeltek. Este Goufit játszottunk, ami nagyon jó játék. Ezt a játékot többször is eljátszottuk. Vetélkedtünk, kártyavárat, mandarintornyot építettünk, Zoli bácsi a Mátra hegység földrajzáról mesélt nekünk. Takarodóra most 11-kor került sor.
A szerda délelőtt volt az utolsó lehetőség a síelésre. Nagyon fájt a lábam, így 2 körrel kevesebbet csúsztam. Visszacipekedtünk a szállásra, ebédeltünk, bepakoltunk a buszba és indultunk haza. A buszon eszméletlenül jó volt a hangulat, így nem maradhatott el a „Felelsz vagy mersz?” sem.
Úgy gondolom óriási lehetőség volt ez a számunkra. Egy Alföldön élő gyerek nem sokszor juthat el síelni. Kár hogy én most voltam utoljára, bár nem bánom, mert hatalmas élményekkel gazdagodtam.
Oláh Nóra 8.b
