Idegen -nyelv? No! Nein!

Iskolánk tanulói már évek óta vesznek részt a Tiszaföldváron megrendezésre kerülő megyei nyelvi versenyen. Ez a megyében legtöbb gyermeket megmozgató nyelvi verseny-  ami a versenyzők számából is tükröződik. Szinte minden csoportban közel ötven fő versenyez. Az angolosok létszáma pedig évfolyamonként is korlátozott, csak maximum három fő versenyezhet iskolánként. Ez olykor a mi dolgunkat is megnehezíti, hogy eldöntsük, kik is lennének a legalkalmasabb versenyzők az adott kategóriában, így aztán helyi válogató versenyt is tartunk a felkészítés előtt. Így történt ez ebben az évben is.

Gyermekeink nagyon szépen teljesítettek és megállták a helyüket. Hozzá kell, hogy tegyük ezen a versenyen tagozatos és nem tagozatos versenyzők is együtt indulnak.

 

A verseny nevezési díjait a „Tehetséges Tanulókért Alapítvány” biztosította és a gyermekek ingyenes helyszínre szállítását pedig Sági László úrnak köszönhetjük.

Ime a szép eredmény lista:németesek

német

Név osztály helyezés
Dóczi Boglárka 4.o 26.
Kovács Kitti 4.o 12.
Kovács Marina 4.o 21.
Holyba Gergő 4.o 4.
Fodor Péter 4.o 11.
Szakács Sándor 4.o 17.
Benedek Petra 5.o 46.
Biacsi Vanda 5.o 38.
Kókai Doren 5.o 29.
Molnár Lili 5.o 22.
Ollé Zoltán 5.o 43.
Balog Fanni 6.o 12.
Csík Zoltán Bence 6.o 18.
Székács Anna 6.o 16.
Bagi Mercédesz 6.o 19.
Kiss Anna 6.o 14.
Hovodzák Orsolya 6.o 11.
Pinczi Gabriella 6.o 10.
Sápi Domán 6.o 27.
Zsemlye Zsanett 6.o 20.
Pál Ágnes Manlaj 7.o 9.
Botka Anikó 8.o 9.
Szabó Nikol 8.o 22.
Kozma Kata 8.o 26.
Kovács Zsuzsa 8.o 16.
Hajnal Csenge 8.o 16.
Hankó Tamás 8.o 15.

 

 

 

 

angol

 

Név Osztály Helyezés
Schmidt Gergő 4.o 4.
Rimóczi Bence 4.o 6.
Vadas Luca 4.o 7.
Fűzfa Dominik 5.o 24.
Stoica Bodor Panna 5.o 26.
Szűrös Virág 5.o 26.
Földi Balázs 6.o 12.
Patonai Zsombor 6.o 18.
Veres Szintia 6.o 30.
Bánóczi Levente 7.o 12.
Maczó László 7.o 13.
Schmidt Dániel 7.o 21.
Tóth Roland 8.o 26.
Kiss Dáriusz 8.o 27.

 

Büszkén hirdetjük, nálunk az idegen nyelv no-nein para:)