Bolyai matematika csapatverseny

 „ Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”

Iskolánk október 16-án 6 csapattal képviseltette magát a Bolyai matematika csapatversenyen.

A négy főből álló csapatokra 13 feleletválasztós és egy kidolgozós feladat várt, amit 60 perc leforgása alatt kellett együttes erővel megoldani. A versenykérdéseket az nehezítette számukra, hogy a megadott válaszok közül több is helyes lehetett. Bár a korán megrendezett verseny a tanév során nem ad sok lehetőséget a felkészülésre, de tanulóink szépen helyt álltak a megyei mezőnyben. A legeredményesebbnek a 4. évfolyamosak voltak, akik az első tíz helyezettbe kerültek. A pontos helyezést csak a november 7-ei eredményhirdetésen tudják meg.

Csapat neve, évfolyam csapat tagjai

helyezés

induló csapatok száma

Kis tudósok (3. évfolyam)

Fazekas Petra, Pótár-Bóta Zalán, Stonawski Csanád, Szabó Mihály

20.

45

Kisokosok (4. évfolyam)

Csala Milán, Krakkai Kinga, Pfeffer Botond, Tor Sándor

első tízben

52

Észbontó (5. évfolyam)

Fodor Bence, Fodor Péter, Holyba Gergő, Vadas Luca

11.

71

Matekosok (6. évfolyam)

Benedek Petra, Deák Orsolya, Molnár Lili, Szűrös Virág

31.

51

Ördögfiókák (7. évfolyam)

Csík Bence, Patonai Zsombor, Székács Anna, Sági Fanni

21.

44

Szorzótábla (8. évfolyam)

Fülöp Fanni, Lakatos Liza, Oltyán Péter, Rácz Norbert

21.

35

 

Szeretnénk megköszönni a felkészítő tanítók és tanárok munkája mellett a szülők és pedagógusok segítségét, akik lehetővé tették, hogy eljuthassunk a verseny helyszínére, Törökszentmiklósra. További szép sikereket a többi a versenyhez!