Nem vagyunk mi kispályások…

Hatalmas sikerrel zárult a „Nem vagyunk mi kispályások” szurkolói pályázat, amelyet Király Nóra, Újbuda alpolgármestere hirdetett meg pár hónappal ezelőtt. A kivitelezéshez az újbudai székhelyű Összefogás XI. Sportegyesületet kérte fel. A feladat az volt, hogy mutassák be a gyerekek, hogyan szurkolnak a magyar labdarúgó-válogatottnak az EB-n való sikeres szereplés érdekében. Az e-mailen beküldött pályaművek közül a zsűri kiválasztott 27-et, köztük a Martfűi József Attila Általános Iskolát is, így részt vehettünk a május 22-én, a XI. kerületi Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezett I. Újbudai Focimajálison, ahol rengeteg nyeremény várt ránk.

A programok 10-kor kezdődtek, de mi már reggel fél 9-kor gyülekeztünk a nemzeti színű lufikapu alatt. Az időjárás  is kedvezett a rendezvényen, amelyen közel 1000 gyermek, kísérőtanáraik és szüleik vettek részt. Bőséges háttérprogramok is szórakoztattak minket. Nagy sikerű volt a 10 méter széles ugráló vár, a kapura rúgó verseny,az ügyességi-erőnléti mérések, a kézműveskedés és a színpadon zajló események is, például a Csipet-Csapat együttes interaktív koncertje. A rendezvényen részt vettek Stieber Zoltán és Nagy Ádám válogatott labdarúgók. Utóbbi sportoló olyan népszerű volt a körünkben, hogy két órán keresztül dedikálta a labdáinkat, kezeinket, pólóinkat, füzeteket és mindent, ami kedves volt az számunkra.
Az ajándékokat Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, Nagy Ádám, válogatott labdarúgó és a szervező, Király Nóra újbudai alpolgármester mellett a szponzorok képviselői adták át. Nagy lelkesedéssel és hajrával a mi csapatunk a IV: korcsoportban ezüstérmet szerzett. Nyereményük az érmen kívül ajándékcsomag, focilabda, sportszerek, oklevél és emléklap volt
Köszönet és elismerés illeti a VITALLIFE Szabadidő és Sportcentrum Nonprofit Kft.-t, akik kérésünkre azonnal igent mondtak és a gyermekek utaztatását nagyon kedvező áron valósították meg. A Martfűi Média Csoport hatalmas segítsége nélkül természetesen a pályamunkák sem készülhettek volna el, ezért nekik különösen nagy „piros pontot” adunk!:), továbbá intézményünk két alapítványa, az iskolai DSE, és Diákönkormányzat kell, hogy elismerést kapjon, hiszen az egyéb feltételek meglétét az utazáshoz ők garantálták.

Köszönjük továbbá Kiss Rita , Árvainé Stummer Éva és Kovács Mihály kollégáink pályázatkészítő munkáját, a gyermekek összefogását és kíséretét.
Hajrá Martfű! smiley Képek az eseményről itt…
A pályázatban részt vevő gyerekek:
Fociőrültek:

  • Komáromi Bendegúz 3.o
  • Trencsényi Dániel 3.o.
  • Kátai Zsombor 3.o
  • Kun Ábel 3.o
  • Berta Tibor 4.o
  • Stoica-Bodor Simon 4.o
  • Légrádi Simon 4.o
  • Csüllög Marcell 4.o
  • Szikszay Máté 4.o
  • Fekete Benjamin 4.o
  • Földi Liza 4.o
  • Kovács Szabolcs 4.o
  • Bencze Milán 4.o

Martfűi focidrukkerek:

  • Gál Krisztián 5.o
  • Filyó Tamás 5.o
  • Bodzsár Balázs 5.o
  • Rácz Martin 5.o
  • Fodor Péter 5.o
  • Rupa Csaba 5.o
  • Iván Dániel 5.o
  • Dóczi Attila 5.o
  • Sípos Roland 5.o
  • Tóvizi Milán 6.o 
  • Ollé Zoltán 6.o
  • Fűzfa Dominik 6.o

Road to France:

  • Földi Milán 7.o
  •  Csík Bence 7.o
  • Molnár Dániel 7.o
  • Sápi Domán 7.o
  • Bencsik Richárd 8.o
  • Gál Albert 8.o
  • Kecskés Milán 8.o
  • Oltyán Péter 8.o
  • Palatinusz Patrik 8.o
  • Perjési Gergő 8.o
  • Sagát Kornél 8.o