Pályaorientációs nap a 3.a szemszögéből

A pályaorientációs nap keretében az osztállyal két munkahelyre látogattunk el. Az egyik a Lorenz Shoe Group Kft, a másik a Főkefe Kft volt.

Már az előző napokban beszélgettünk a gyerekekkel, hogy mit fognak látni, hol milyen termékeket gyártanak.

A Lorenz Shoe Group Kft-nél először egy rövid ismertetőt kaptunk a gyárban folyó munkákról, majd végig követhettük a cipőgyártást a tervezéstől a kész termék dobozba kerüléséig. Kísérőink részletesen elmagyarázták, az ott dolgozók pedig kedvesen bemutatták a munkafázisokat. A gyerekek érdeklődve hallgatták őket és ámulattal mentek a számukra ismeretlen gépek között. A gyárlátogatás végén kis ajándékokkal lepték meg csapatunkat.

A másik munkahelyen, a Főkefénél is nagyon szívesen fogadtak bennünket. Elmondták, hogy ott milyen munkaképességű emberek dolgoznak. Ők is bemutatták, hogy kézzel milyen tárgyakat állítanak össze. Most például karácsonyi ajándéktasakok készültek az üzemben. A tasak fülének készítését a gyerekek is kipróbálhatták. Itt is kaptak a tanulók ajándékot.

Visszatérve iskolánkba a Művelődési Központ dolgozói, a könyvtárosok, és muzeológusok munkájával ismertettek meg bennünket.

Köszönjük a Lorenz Shoe Group Kft., a Főkefe és a Művelődési Központ dolgozóinak, hogy új ismeretekben és élményekben gazdagon telt ez a napunk!

 

A 3.a osztály tanulói, Csatáriné Bártfai Tünde és Szendi Éva tanító nénik