Márton-napi vetélkedő a Művelődési Központban

Iskolánk felsős diákjai november 7-én egy rendhagyó Márton-napi vetélkedőn vehettek részt a Művelődési Központban. Az intézmények közötti együttműködés keretén belül fogadtak bennünket egy kis játékos megmérettetésre.
A gyerekek nagy izgalommal készültek, és tudásuk, ügyességük legjavát nyújtották a feladatok megoldása közben.
A feladatok során sok mindent megtudhattak nem csak a Márton naphoz kapcsolódó szokásokról, hanem az őszi időszak hagyományairól is. Az egyik feladat során még a könyvtárba is ellátogattak és ott végeztek gyűjtőmunkát, hogy aztán felidézhessék az ott tanultakat a többieknek.
Nagyon ügyesek voltak és jó hangulatban telt a délután. Természetesen, mint minden vetélkedőnek, ennek is voltak győztesei, bár senki sem távozott üres kézzel, vagy zsebbel. A nyereményeket és az édességet a gyerekek számára a „Boldog Gyermekekért Alapítvány” biztosította.