Pályaorientációs nap- 2.a osztály

Az idei tanévben június 12-én hétfőn került megrendezésre az iskolai pályaorientációs napunk.

Beszélgettünk a gyerekekkel a különböző szakmákról, hivatásokról. Megbeszéltük a szülők hivatását, foglalkozását. Melyikről mit gondolnak a gyerekek, miért tartják érdekesnek, esetleg veszélyesnek. Mindenki elmesélhette, hogy mi szeretne lenni, ha felnőtt lesz. Elmondták miért tetszik nekik egy-egy szakma. Miért tartják érdemesnek vagy nem érdemesnek tovább vinni szüleik foglalkozását.

A napot csapatépítő „Mókusok fenn a fán” játékkal indítottuk, majd a „Helló meló” zeneszám kapcsán összegyűjtöttük a legismertebb szakmákat.  Interaktív feladatokon keresztül puzzle-t raktunk ki, akasztófáztunk, memóriát játszottunk, csoportosítottunk.

A délelőtt hátralévő részében a Szegedi Bábszínház Pintyőke, a varázslatos cirkusz előadását tekintettük meg a Művelődési Központban. Megfigyeltük a színészek munkáját, karakterüket. Összegyűjtöttük kik dolgoznak még egy színházban, hogy „születik meg” egy darab. Milyen foglalkozásokra van szükség a színpadra álláshoz, a jelmezekhez, a díszlethez.

Az előadás után megtekintettük Budainé Varga Szilvia, martfűi alkotó könyvkötészeti és rajz kiállítását, így egy újabb foglalkozást ismerhettünk meg.

Tartalmas, érdekes napot tudhatunk magunk mögött.

 

Kontér Ildikó

osztályfőnök