2024. november 27.-Mezőtúr
A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium 10. éve rendezi meg a Teleki Teve komplex természettudományos versenyt 7.-8. évfolyamos tanulók részére.
Az első forduló írásbeli feladatokat tartalmazott, melynek során matematikai, kémiai, fizikai, biológiai és földrajzzal kapcsolatos feladatokat kellett a csapatoknak megoldaniuk. Ezen kívül kísérleteket végeztek a levegővel kapcsolatosan fizikából, kémiából és biológiából. A kísérletek elvégzését és a hozzájuk fűződő magyarázatokat (pl. levegő tömegének mérése, kipufogó gáz hatásának vizsgálata a csírázó magvakra) videóra kellett venni és a kitöltött feladatlappal elküldeni a szervezők részére.
A Martfűi Jegesmedvék csapata: Józan Szófia, Forgó Botond, Kelemen Levente 8. b osztályos tanulók, az összesített pontszám alapján meghívást kapott a döntőbe.
A döntő fordulóra ismét prezentációval kellett készülniük. Az elmélet feladatok megoldása után bemutatták a zsűrinek prezentációjukat, amelyben minden csapattagnak részt kellett vennie. Csapatunk már 3. éve vesz részt a döntő fordulókban, jól összeszokott csapatmunka zajlik közöttük.
Ennek eredményeként az idén a 2. helyezést érték el a döntőben.
Teljesítményükhöz gratulálunk és sikeres középiskolai éveket kívánunk!