Martfűi József Attila Általános Iskola

Szivacskézilabda toborzó

Szivacskézilabda toborzó „hadjáratot” folytatott a héten Kádas László iskolánkban. László a Veszprém csapatának játékosmegfigyelője, valamint edző. Kedvcsináló bemutató edzést tartott 1-2-3. évfolyamon, amit a gyerekek nagyon élveztek. Célja, hogy az említett korosztályokból létrejöhessen egy-egy fiú és lány kézicsapat a településen.…

Szakmalabirintus

Szakmalabirintus – A jövődért tanulsz! Október 11-én a 7-8. évfolyam pályaválasztási kiállításon vett részt a Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Technikumban. A rendezvény a lehető legszélesebb körben mutatta be, hogy mennyi lehetőség előtt állnak mindazok, akik az 5 éves technikumot,…

Kerékpárút átadó

Október 13-án került sor ünnepélyes keretek között a Zsófia-halomból induló kerékpárút átadására. Iskolánk triatlonos tanulói résztvettek az eseményen, és kerékpárjukkal csoportosan végigvonultak az új útszakaszon. Nagy Rebeka és Szlávik Szonja verset is mondtak. Felkészülésüket Csurgó Ilona tanítónéni segítette.

Réber László Kiállítás megnyitó

A Városi Művelődési Központ és Könyvtár felkérésének eleget téve Réber László grafikus kiállításmegnyitóján vállalt igen fontos szerepet iskolánk néhány tanulója október 12-én. A művész által illusztrált könyvekből idéztek és felolvastak a gyerekek. Az eseményre hosszasan és lelkesen készültek a segítő…

Világűr hete

A világűr hete minden évben október 4-től október 10-ig tart. Ebből az alkalomból osztályunk is ezzel a témával foglalkozott néhány napon keresztül. Több oldalról, több tantárggyal kapcsolatot keresve jártuk körbe – az életkort szem előtt tartva – az űrhajózást, a…

Állatok világnapja

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának (World Animal Day) gondolata. Az október 4. pedig azért lett a kiválasztott nap, mert ez Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap…

„Ne feledd Októbernek hatodikát!”
„Ne feledd Októbernek hatodikát!”

„Ne feledd Októbernek hatodikát!”

Iskolánk rádiós megemlékezést tartott az aradi vértanúk emléknapján. Haynau császári tábornok által vezetett bíróság halálra ítélte és kivégeztette a forradalom és szabadságharc 13 tábornokát és gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt. Az ünnepi műsort a 7.b osztályos tanulók adták elő. A méltó…