Martfűi József Attila Általános Iskola

Nyelvi verseny Hajnóczy

Iskolánk tanulói is részt vettek a Hajnóczy József Gimnázium által szervezett nyelvi versenyen. A gyerekek először írásban oldottak meg nyelvtani és szövegértéses feladatokat majd a szóbeli rész következett, ahol egy-egy témáról kellett beszélgetés formájában számot adni. Az immár 15. éve…

HEBE projektversenyek

A 3. évfolyamos gyerekek két Hebe Kft. által szervezett projektversenyben vettek részt: Csodálatos rovarvilág – egyfordulós projektverseny Eddig közel másfélmillió állatfajt ismerünk a Földön, ebből pedig egymillió rovarfaj. A feladatok alaposabban nagyító alá vették ezeket a csodálatos állatokat. Projektverseny során…

Iskolagyűlés 2024. december 20.

Teleki Teve komplex természettudományos többfordulós verseny döntő: 2024. november Mezőtúr. A Martfűi Jegesmedvék csapata: Józan Szófia, Forgó Botond, Kelemen Levente 8. b osztályos tanulók, az összesített pontszám alapján a 2. helyezést érték el. Felkészítő pedagógus: Biró Erika A Kunszentmártoni Általános…

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Területi védelmi Bizottság rajzpályázata

A pályázaton Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei iskolákban tanuló diákok vehettek részt. Pályázat neve: „A katonák egy napja, az árvízi védekezéskor” Díjátadó időpontja: 2024.12.10  Díjátadó helyszíne: Szolnok Kossuth Lajos út 2. Vármegyeháza   Eredmények: Tóth Eszter Teodóra 5.b        Különdíj Kis Hanna Regina 5.a  …

Focitornán jártunk

Iskolánk 2024.12.11-én résztvett az Ifjú Labdarúgók emléktornájának téli fordulóján. Kitűnő játékkal, 17 lőtt góllal és 1 kapott góllal, 4 győzelemmel és egy döntetlennel a 3. helyezést értük el. A torna legjobb kapusának járó elismerést Szakács András kapta. Csapattagok: Terenyei Zétény,…

Magyar Triatlon Gála

2024. december 8-án Veresegyházán a Magyar Triatlon Gálával értékelte és ismerte el a Magyar Triatlon Szövetség az idei év szezonját. Iskolánk tanulói közül többen meghívást kaptak a díjátadóra, kiemelkedő teljesítményük elismeréseként. Jövő Triatlon versenyzői kategória díjazottjai: Újonc 1 Burján Tamara…

Hajnóczy történelem verseny

2024. december 3-án a Hajnóczy József Gimnázium társadalomtudományi munkaközössége által szervezett játékos történelem versenyen vehetett részt iskolánk két csapata, Tiszaföldváron. Rövid köszöntő után minden csapat elindulhatott az állomáshelyekre, ahol megkezdték a feladatok teljesítését. Az izgalmas, változatos feladványok teljesítését követően, visszatérhettek…