„ Mozdulj! sportvetélkedő” az általános iskolában

Ebben a tanévben 10. alkalommal került sor a gyerekek által közkedvelt „Mozdulj!” sportvetélkedőre. A 3-4. évfolyamosok november 16-án, az 1-2. évfolyamosok 17-én mérhették össze erejüket.
 A vetélkedő célja, hogy az osztály minden tanulóját megmozgassa, mert itt nem a helyezés a fő cél, hanem a mozgás megszerettetése, a közös sportolás öröme. A testnevelés tananyagára épülő ügyességi feladatokat kell minél gyorsabban, ügyesebben végrehajtani a gyerekeknek. Minden csapatban fordulónként 5 lány és 5 fiú versenyezhet, de a csapatok összeállításánál figyelni kell arra, hogy a feladatok után a csapattagok cserélődjenek, így a kissé bátortalanabb, bizonytalanabb mozgású tanulók is szerepelhetnek. A szervező mindig törekszik arra, hogy a feladatok közé egy kis humort is becsempésszen. A hét feladat között volt sorverseny zsámolykerüléssel, futás labdavezetéssel, karikában futás párban, zsákban futás, felöltözés nagy gumicsizmába, esőkabátba és szalmakalapba majd futás és ruhacsere, végül átbújás labdával a lábak között.
Köszönetet mondunk a „Boldog Gyermekekért Alapítványnak” és a Lilla Papírboltnak, hogy támogatta rendezvényünket, és így ezt a vetélkedőt meg tudtuk rendezni, szervezni, az osztályokat tudtuk jutalmazni.
Szeretnénk még megköszönni Bíró Vera néninek, és Nyíri Istvánné Kati néninek, hogy nyugdíjas pedagógusként segítették a szervezők munkáját. Köszönet jár még a testnevelés munkaközösség tagjainak, az osztályokat felkészítő pedagógusoknak, a 6. osztályos gyerekeknek és elsősorban Fülöp Zoltánnak a vetélkedő megszervezéséért és lebonyolításáért.
Képek a vetélkedőről…
Csatáriné Bártfai Tünde