Mert bringázni jó…

Csendes az iskola már lassan három hónapja. De tanulóink és pedagógusaink nem pihennek. A tanítás az online térben, digitálisan zajlik. Sőt még arra is kaptak lehetőséget, hogy online versenyezzenek.

A Szolnok Városi Baleset-megelőzési Bizottság ebben az évben a járványügyi helyzetre tekintettel nem tudott egyik iskolába sem eljutni személyesen, találkozni a gyerekekkel és felhívni figyelmüket a biztonságos közlekedésre. Így a digitális oktatás minden jó és kevésbé jó gyakorlatát – főként a jót – kihasználva egy 10 részből álló sorozatban hívták fel a közlekedésben már magabiztosan, vagy éppen kezdő kerekező gyermekek figyelmét arra, hogy mi az amit kerékpárosként ŐK is tehetnek a balesetek elkerülése érdekében.

5 héten keresztül az osztályfőnökök segítségével, megosztásával kaptak egy linket, amelyen tudnivalók, feladatok voltak a biztonságos kerékpár-közlekedéssel kapcsolatban.

A legutolsó linken pedig egy kvíz megoldására volt lehetőség.

A mai napon pedig azzal a jó hírrel érkezett hozzánk a Szolnok Városi Baleset-megelőzési Bizottság két munkatársa, hogy a megyében beadott kvízmegoldások közük 8 diákunk lett díjazott.

Közüllük hárman a fődíjat is magukénak tudhatják. Így Pintér Mónika 3.a, Kovács Kamilla 6.b és Pintér Attila 5.a osztályos tanuló egy-egy 10000 Ft értékű ajándékutalvánnyal lettek gazdagabbak.

 

Ajándékcsomagot vehetett át Mészáros Jázmin 2.b, Mári Zea 7.a, Pintér Alexandra 7.a, Szabados Milán és Mészáros Péter 6.b osztályos tanulóink.

Szeretettel gratulálunk ehhez a rangos eredményhez!