Erzsébet tábor 3. hét

 

„Nálatok, laknak-e állatok?”

Igen, az Erzsébet tábor harmadik hetére bizony beköltöztettük őket a termekbe, hiszen ezen az öt napon az állatokkal foglalkoztunk. Jártunk Afrikában, a dzsungelben, a tengerek mélyén, a világ legtávolabbi pontjain is, mivel képzeletben szerencsére könnyű a határokat átlépni.

A hetet közösségépítéssel kezdtük társasjáték formájában („Ismerjük meg egymást”), majd activity játékot játszottunk, ahol különféle állatokat (remeterák, vízityúk, földigiliszta) kellett kitalálniuk a gyerekeknek.

A kisebbek kézügyességüket fejleszthették: kanál állatbábokat készítettek, gyurmából állatokat gyúrtak, a nagyobbak Afrikai állatokat rajzoltak, festettek. Kikapcsolódásként mesét hallgattak mesefilmet néztek, udvari sportversenyt játszottak.

Nagy tetszést aratott az „állati rekordok” digitális program, ahol a tableteket hívtuk segítségül. A Kahoot játékkal érdekes és különleges állatokkal ismerkedtünk meg, állati „leg”-ekre csodálkoztunk rá.

És, hogyha már térben átszeltük a világot, elérkezettnek láttuk az időt, hogy visszautazzunk az időben is, méghozzá az ősbölények, óriás szarvasok, gyapjas orrszarvúak korába. Csütörtökön változatos, érdekes, színes programokban volt részük a gyerekeknek. Tiszaföldvárra kirándultunk, a Tiszazugi Földrajzi Múzeumba. Kutattak csontmaradványok után, kipróbálták a kinetikus homokot (építettek hegyeket, völgyeket), gyógy-és fűszernövényekkel, ásványokkal ismerkedtek, rég kihalt állatokról (pl. megalodon) tudtak meg érdekes dolgokat.

A hetet, pénteken sportolással: uszodával, strandolással zártuk.

Pápainé Molnár Anikó

Néhány kép a táborról