Erzsébet tábor 6. hét

A napközis Erzsébet tábor e heti programjai is igen gazdag programot kínáltak a gyerekeknek. A fő hangsúly a játékon, a szabad idő hasznos és élményteli eltöltésén volt. E mellett sok új ismerettel is gazdagodtak. Játszva tanultak és játékok segítségével bővítették eddigi tudásukat.

A hetet ön- és társismereti játékokkal kezdtük, tábortáncot tanultunk és a csoportterem berendezése, kialakítása után naplót nyitottunk a tábori élmények megörökítése céljából. Délután a mozgásé volt a főszerep. Az ügyességi akadálypályát mindenkinek sikerült teljesítenie. A keddi nap jelmondata a Védd meg a Földet! volt. Meghallgattuk a Föld meséjét, megtekintettük a Kukasziget és palackpulcsi című rajzfilmet, ötleteket gyűjtöttünk hogyan védhetjük meg környezetünket, kvíz partin adtunk számot tudásunkról. Plakátot készítettünk, és régiből újat, újrahasznosított alapanyag segítségével készítettünk tárgyakat. A szerdai napot az egészséges életmód köré szerveztük. Védőnő előadását hallgattuk meg az egészséges táplálkozásról és feladatokat oldottunk meg ezzel kapcsolatban. Az egészséges életmódhoz kapcsolódóan gyümölcssalátát készítettünk. Délután tábori olimpiát szerveztünk Ötkukás játékok címmel. A próbák teljesítése során nem csupán ügyességre, hanem az előzőekben szerzett ismeretekre is szükség volt.  Örömünkre szolgált, hogy a gyerekek jól tudták alkalmazni ismereteiket. Csütörtökön egész napos kiránduláson vettünk részt. Kecskemétre látogattunk el. Első állomásunk egy hangszergyűjtemény volt, ahol hazánk népi hangszerei mellett, más népek különleges hangszereit is megismerhettük, s még ezek kipróbálására is lehetőségünk nyílt. Városnézés során felfedeztük a régi korok építészetének máig is meglévő emlékeit.  A vadasparkban különleges állat- és növényfajokat láthattunk. Pénteken a víz került középpontba. Beszéltünk a víz életünkben betöltött szerepéről, a Föld vízkészletének megóvásáról. Ezután vízi vetélkedőn tették próbára ügyességüket a gyerekek a városban található strandon. A délutáni táborzáráson felidéztük a hét eseményeit, legemlékezetesebb pillanatait, kiállítást készítettünk a heti munkákból. Egy nagyon értékes, élményekben gazdag hetet tudhatunk magunkénak.
Képek…

Szabó Józsefné, Kovács Mihály