A játék, az gyönyörű……

A játékok nem csupán öncélú, szórakoztató szabadidős tevékenységek, hanem olyan potenciális értékteremtő eszközök, amelyek az élet minden területét képesek átalakítani, hatékonnyá tenni, és nem utolsósorban a közérzetet és a hétköznapi hangulatot is jelentősen javíthatják.

Fromann Richárd

Azonban nem mindegy, hogy mit és hogyan játszunk. Egyre nagyobb arányban van jelen a felnőttek körében a szerencsejáték, amely komoly függőséghez is vezethet. Ezért fontos, hogy már serdülőkorban felhívjuk a gyerekek figyelmét ennek veszélyeire.

A 2019/2020-as tanévben intézményünk két tanulócsoportja vett részt ismét a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet által szervezett „Játék határokkal” című projektben. Ezeken a rendkívüli osztályfőnöki órákon és délutáni klubfoglalkozásokon a diákok Sinkáné Bártfai Katalin segítségével, irányításával, valamint a két osztályfőnök Döbreiné Biró Erika és Kissné Fazekas Ildikó koordinálásával változatos tevékenységek során megismerkedhettek a szerencsejáték ártalmaival és az emberek életére gyakorolt negatív hatásaival. A tavasszal megjelent járvány miatt a foglalkozások abbamaradtak, de szeptemberben a már 8.a és 8.c osztályok diákjai folytatták és pótolták az elmaradt tevékenységeket.

A prevenciós célok további fenntartásának érdekében a programot végigvivő nyertes pályázóknak, így intézményünknek is, 500 000 Ft összegű anyagi támogatást nyújtott a szervezet, melyet az intézmény közösségi, szabadidős programokra és azok eszközeire fordíthatta. Úgy gondoltuk, hogy a játék pozitív hatásait és értékteremtő, közösségfejlesztő oldalát megragadva társasjátékok megvásárlására fordítjuk az összeget, így pár nappal ezelőtt 12 napközis csoportunk, 8 alsós és 4 felsős tanulócsoport vehette használatba azokat. Nagy öröm volt számunkra látni a csillogó gyermekszemeket, amint kibontogatják, és kipróbálják az egyszerű, vicces kártyacsomagokat, vagy a logikai képességet fejlesztő játékokat is, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy szabadidejüket hasznosan töltsék el.

Hiszen ahogy Pedagógiai Programunkban mi is megfogalmaztuk:

A kötetlen együttlétek biztosítják egymás jobb megismerését, a sikeresen végzett munka örömének együttes átélését; az esetleges kudarcok elemzését, feldolgozását, tanulságok le-vonását.

Mivel a gyerekek legfőbb tevékenysége a játék, amellyel a való életre készülnek fel, ezek az értékek a játék során épülnek be személyiségükbe a leghatékonyabban.

A Martfűi József Attila Általános Iskola diákjai és pedagógusai nevében hálásan köszönjük a két osztály közreműködését és a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálat támogatását!