Martfűi József Attila Általános Iskola

Kompetencia eredmények iskolánkban

2001 őszén elkezdődött Országos kompetenciamérések a 2007/2008. tanévtől kezdődően a közoktatásról szóló törvényben, majd pedig a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 80. §-ában meghatározottaknak megfelelően a 6., 8. és 10. évfolyamos tanulók gyakorlatilag teljes körében felmérték a szövegértési…

A pillangók és az egy százalék

Kedves barátaink, pártolóink, védelmezőink, segítőink, jó pajtásaink és mindenki, – aki akár csak 1 szép emléket, élményt is őriz a szívében velünk kapcsolatosan! Több alkalommal, több módon, több fórumon kerestünk már titeket , hogy adótok 1%-át „megszerezzük”. Biztosan az agyatokra…

Álomút…

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2014 novemberében hirdette meg „Álomút” címmel második országos gyermekrajzpályázatát, amelyre összesen 2200 pályamű érkezett. A hét tagú zsűri összesen 140 rajzot díjazott, melyek között intézményünk tanulójának pályamunkája is szerepelt. Köszönjük Fazekas Petra 2.c osztályos tanulónknak…

Továbbtanulóink figyelmébe!

A mai napon érkezett az Oktatási Hivatalból értesítés a középfokú beiskolázással kapcsolatos teendőkről tájékoztatás. Az osztályfőnökök szóban és az ellenőrzőn keresztül tájékoztatnak mindenkit a tudnivalókról. A hivatal levele itt olvasható:

Szeretettel várjuk leendő elsőseinket!

Ismét eltelt egy esztendő, a nagyok lassan elhagyják az alma matert, a kis fecskék pedig alig várják, hogy beröpülhessenek az első osztályba. Szeretettel invitáljuk a nagycsoportos gyerekeket  és szüleiket az iskola nyitogató programjainkra, ahol bepillantást nyerhetnek az iskolások mindennapjaiba. program …

Csupa-csupa egészség!

Az iskolagyümölcs-program kísérő intézkedése kapcsán a tegnapi napon felturbóztuk a gyerekek vitamin-szintjét. A szokásos heti gyümölcsadagjuk mellett alkalmunk nyílt zöldség kóstoltatásra, ahol miden gyerek kapott sárgarépát, zellert, céklát és fejes salátát is. A termékeket egységcsomagokban kaptuk meg, megtisztítva, így csak…

AKI HALLJA, ADJA ÁT..AVAGY ANGYALOK IGENIS LÉTEZNEK

Adni sokféleképpen és módon lehet…adni sok mindent lehet… adni bárkinek lehet …de adni, nem mindig természetes. Általában karácsony időszakában jellemző az adás, a segítségnyújtás, az ajándékozás, az adományozás, de a Mi Angyalunk márciusban szállt le hozzánk. Nagy mosollyal, fiatalosan röppent…

A legszuperebb osztály

Segíts Te is a 3.b-nek és a 6.c-nek! A szabály egyszerű: Az Új Néplapban rendszeresen közölni fognak egy szavazólapot, amelyen le lehet adni egy-egy iskolai osztályra a szavazatot. Amelyik osztályra a legtöbb voks érkezik, azt az Új Néplap elviszi egy…