Bolyai Matematika Csapatverseny

„Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”

Hasonlóan a tavalyi évhez, idén is októberben került sor a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulójára. A 2017/2018-as tanév első matematikaversenye október 13-án volt Törökszentmiklóson. A verseny évről évre egyre népszerűbb, és ennek következtében egyre több csapat indul el az ország minden tájáról, hogy a nagyon hangulatos versenyen összemérje tudását. Iskolánk tanulói ebben a tanévben is részt vettek a versenyen, amelyen a komoly matematikai ismeretek mellett a munkamegosztás, az együttgondolkodás képességére is nagy szükségük volt.

A feladatsort 4 fős csapatokban dolgozva kellett megoldaniuk, melyek között részletes kidolgozást igénylő és feleletválasztós feladatok is szerepeltek. Iskolánk alsó tagozatból két csapat indult, egy a 3. és egy a 4. évfolyamos tanulóink közül. Izgatottan vártuk az eredményhirdetést. Nem hiába, nagyon szép eredmények születtek! A harmadik évfolyam csapata, a Kis tudósok 62 ponttal 23. helyezést ért el. Csapattagok: Glumercz Petra (3.b), Kiss Viola Virág (3.a), Pető Dániel (3.a), Vágner Hanna (3.b). A negyedik évfolyam csapata a Szorzótábla 70 ponttal 32. helyezést ért el. Csapattagok: Pató Luca (4.a), Sápi Zádor (4.a), Szabados Milán Ferenc (4.b), Turai Boglárka Erzsébet (4.b).
Nagyon örülünk tanítványaink sikerének, büszkék vagyunk az elért eredményekre!
Savella Szilvia