Iskolagyűlést tartottunk

A mai csodás napfényes reggel kitűnő alkalmat nyújtott az idei tanév első iskolagyűlésére, amelyet a sportudvaron tartottunk.

Vendégeink is voltak, Szekeres Mónika Gizella képviselő asszony és Dr. Papp Antal városunk polgármestere, akik a gyerekek nagy örömére sok-sok megérdemelt jutalommal érkeztek. A jutalmazás apropója a szeptember 21-én megrendezett autómentes napra készült csodás rajzok és hibátlan kitöltött közlekedési totók voltak. A képviselő asszony e nap keretében kerékpár-szépségversenyt is hirdetett, és a legszebben feldíszített bicajok kisgazdái megérdemelten vették át ajándékcsomagjaikat.

Az eredményhirdetés után a 2018/2019-es tanév első eredményiről számolhatott be Földi Edina, intézményvezető.

Ezek a következők voltak:

Augusztus 25-én Kunszentmártonban a Szent István kupa elnevezésű sakkversenyen két tanulónk indult. Vágner Hanna 4.b osztályos tanuló 2., Pintér Alexandra, aki a 6.a osztályba jár pedig aranyérmes lett. Szeptember 29-én Martűn rendezték meg a területi sakkversenyt. Ezen a megmérettetésen Pintár Alexandra szintén felállhatott a dobogó legfelső fokára. Tichy Luca a 3.a-ból ezüst, míg Vágner Hanna bronzérmet szerzett. A 3.a osztályból még két kisdiák szerepelt eredményesen, Komáromi Blanka 5. és Tichy Bence pedig 8. lett. Pintér Mónika, aki a 2.a osztály tanulója pedig 6. helyen végzett.

Karatés sportolóink Siklósra utaztak október 6-án a nemzetközi Damashi kupára. Serdülő kategóriában Tor Sándor 7.a osztályos tanuló bronzérmet szerzett.

A martfűi triatlonosok pedig „bicogtak”. Ez évben szeptember 22-én került sor a Tiszasülyért Egyesület által rendezett immár 14. Bicogó Maraton tömegsport eseményre, mely Szolnok és Tiszasüly között 47 km távon haladt végig. A „bicogás” bic-iklizés és koc-ogás sajátos keveréke. A lényege, hogy eggyel kevesebb kerékpár van, mint ahány fős a csapat, ezért egy versenyzőnek mindig kocognia kell, míg a csapat többi tagja kényelmesen kerékpározhat vagy pihenhet, szerelhet. A csapatok létszámtól függően több kategóriában is indulhatnak. Ezen kívül két váltási mód is tovább finomítja a résztvevők lehetőségeit. „Kötött váltás” esetén csak az útvonalon kijelölt frissítő állomásokon válthatnak, míg „szabad váltás” esetén bárhol történhet egymás váltása. Ebben az évben 76 csapat több mint 400 fő részvételével rendezték meg a versenyt. A rajt helyszíne a Szolnoki Művésztelep előtt volt, a kerékpárosok és a futók néhol viharos szélben Csataszög érintésével, Nagykörűtől a Tisza-gáton „bicogtak” Tiszasülyig.

A Martfűi Úszó és Triatlon Klub első alkalommal vett részt a versenyen. Két csapattal képviseltettük magunkat. A lányok csapatát,Deák Boglárka 7.a, Laczkó Enikő 7.b, a fiúk csapatát Tóth Zalán 8.b, Bakó Ferenc 7.b, Csüllög Marcell7.c osztályos tanuló alkotta. Mindkét csapatunk a „szabad váltás” kategóriában indult. A martfűi „bicogók” fantasztikus teljesítményt nyújtva kiváló eredményekkel zárták a versenyt. A fiú csapatunk az abszolút helyezés szempontjából is végig az élmezőnyben futva teljesítette a 47 km-es távot. Saját kategóriájában első helyen végezve zárta a versenyt 3óra 1 perces idővel. A lány csapatunk nem sokkal lemaradva a fiúktól, fantasztikus hajrával a harmadik helyen végezve szintén a dobogóra állhatott. Idejük, 3 óra 15 perc.

Ajkai Duatlon versenyen Laczkó Enikő 7.b osztályos tanuló 7. helyezést ért el.

Szeretettel gratulálunk szép eredményeikhez!