Játék határokkal

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat „Játék határokkal” című prevenciós programjában évek óta részt vesz intézményünk. A rendhagyó osztályfőnöki órákon és délutáni klubfoglalkozásokon a gyerekek Sinkáné Bártfai Katalin vezetésével ismereteket szerezhetnek a játékfüggőségről, és annak kialakulásának megelőzéséről.

A Szeretetszolgálat a lelkes részvételért minden tanévben pénzadománnyal jutalmazza iskolánkat, amely összeget a közösségi térben elhelyezett játékokra, illetve társasjáték vásárlásra fordítjuk.

Április 28-án Élménynapot kaptak ajándékba a 6. és 7. évfolyamos osztályaink. Ennek keretében szabadulószobákat rendeztek be a szervezők 4 tanteremben, ahol az osztályok által kialakított csapatok mérhették össze gyorsaságukat.

A szobából a 7.b osztály csapata került ki győztesen. A második helyen a 7.a,  a harmadik helyen pedig a 6.b csapata szabadult ki.